Öt meccse nyeretlen  a Premier League-ben a Chelsea, Frank Lamparddal sem tudnak nyerni a kékek.

A Chelsea szezonja már hetek óta menthetetlen, és a gödörből továbbra sem indult el felfelé a londoni csapat. Most a Brightontól kapott ki hazai pályán, öt forduló óta nyeretlen a Premier League-ben, és ha a Real Madrid elleni BL-vereséget is nézzük, akkor hat meccse nem nyertek a kékek.

Pedig Gallagher góljával megszerezték a vezetést, de a Brighton előbb Welbeck találatával egyenlített, majd Julio Enciso gyönyörű lövésével a győzelmet is megszerezte:

A Brighton tehát 2–1-re nyert, 49 ponttal hetedik a tabellán, négy pontra az ötödik – Európa-liga-helyen álló – Tottenhamtől, de két meccsel kevesebbet játszott. A Chelsea 11., a bennmaradás nincs veszélyben, de nagyjából ez az egyetlen pozitívuma a szezonjuknak.

Ez is érdekelhet:

Klubrekordot jelentő összeget sem sajnálna a Spurs a Barca sérülékeny tízeséért

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ansu Fatit eladná a Barcelona. Érdeklődők vannak, a legkomolyabb jelenleg a Tottenham.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés