Elsősorban profi röplabdajátékosnak tartja magát Key Alves, de a pályán közel sem keres annyit, mint a közösségi médiában és az OnlyFansen.

Az OnlyFans 2016-ban jött létre, az elsődleges célja az volt, hogy plusz beviteli forrást biztosítson művészek számára. Nem sokkal később azonban megjelentek a szexuális témájú tartalmak, és elárasztották az oldalt. A koronavírus-járvány és lezárások erre rátettek még egy lapáttal. Most már egy ideje az OnlyFans a legnagyobb olyan oldal, amelyen felnőtt tartalmak elérhetőek. Rengetegen csináltak karriert rövid idő alatt az oldalon, és rengetegen kerestek korábban elképzelhetetlennek tűnő pénzeket az exkluzív tartalmaikkal.

Key Alves is ezek közé tartozik. A brazil röplabdajátékos karrierje egyáltalán nem egyedi, ha az OnlyFans-vonalat nézzük, rengeteg olyan sportoló van, aki az oldalnak köszönhetően szerzett olyan vagyont, ami az egész életét megváltoztatta. A sztori tehát nem pátatlan, de azért még mindig minimum szemöldökfelhúzós olvasni a hasonló történeteket.

„Harmadik szezonomat kezdem meg profi játékosként, és úgy tekintek magamra, mint profi röplabdázóra. A bevételeim nagyon nagy része azonban nem a sportból jön. Tetszik vagy sem, de az OnlyFansszel 50-szer annyit keresek, mint a röplabdával”

nyilatkozta a 22 éves játékos. Aki azt is elmondta, hogy mindig is vágyott arra, hogy rengetegen ismerjék, ahogy azt is elárulta, hogy meztelen tartalmakat egyáltalán nem oszt meg, sokkal inkább a lightosabb vonalat képviseli.

Azt is elmondta, mi a sikerének a titka:

„Több vagyok egy csinos arcnál vagy egy tehetséges röplabdázónál. Karizmatikus vagyok, figyelek a követőimre.”

Az OnlyFans mellett az Instagramon is népszerű, 5,2 millió követője van:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

K E Y (@key.alvees) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

K E Y (@key.alvees) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

K E Y (@key.alvees) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

K E Y (@key.alvees) által megosztott bejegyzés


Ez is érdekelhet:

Tizenkét év profi tenisz után most házipornót forgat az OnlyFansen

Szerepelt a Playboyban is, és annyira megtetszett neki a szakma, hogy most már inkább pornózik az azóta kétgyermekes anyuka.

A meztelen fotóival keresett pénzen venne futballklubot egy modell

Lehet ezzel vitatkozni, de a mellékelt példa alapján nem érdemes: ha kívánatos nő vagy, aki nem szégyenlős, ma már bármi lehetsz. Futballklub-tulajdonos legalábbis biztosan.

(Kiemelt fotó: Instagram/key.alvees)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában