A két hatalmas termetű fiatal pótolhatná/szoríthatná ki Piquét. Övék lehetne a jövő.

Évek óta folyamatosan próbálja erősíteni a védelmét a Barcelona, az előző nyáron nem is zárt rosszul, Samuel Umtiti jó vétel volt középre, de Piqué és Mascherano azóta sem fiatalodik, előbbit ráadásul felesége, Shakira Londonba akarja cibálni, utóbbi meg már 33 lesz a nyáron.

Így két fiatal kolumbiai középső védőt is kinézett magának a katalán klub.

Yerry Mina – Palmeiras, 195 cm, 22 év

Minára 2017 nyarától kilencmillió eurós vételi joga van a Barcának, de nem zárható ki, hogy már most, télen Spanyolországba költözik az óriás, mivel az ügynökénél bejelentkezett a Bayern, a City, a Milan és a Real is. A korábbi egyezség szerint 2018-ban tíz, majd 2019-ben tizenkét millióért veheti meg Minát a Barcelona.

Davinson Sánchez – Ajax, 186 cm, 20 év

Őt már a nyáron is vitte volna a Barcelona, de akkor még a B-csapatba, most meg már Messiékhez. Az 5,5 millió euróra taksált hátvéd ugyanis 17 meccset játszott az holland első osztályban, mindössze egy fordulót hagyott ki, az Ajax egyik legstabilabb pontja lett. Még három gólja is volt. A Tank és a Vadállat a két beceneve, ami árulkodónak tűnik.

Amennyiben Piqué tényleg elmenekül a folyamatos kritikák elől, akkor szükség lesz egy-két méretes bekkre, mert a levegőben sebezhető a Barca. Ha még fiatal is, akkor pláne jó üzlet a katalánoknak. Eddig nem jó arányban jöttek be az ismeretlenebb védők, ha a két kolumbiaiból az egyik beválik, már jól járnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés