Az Indiana Pacers bucira verte a Lakerst. Jamesnek egyelőre kevésbé jött be a nyugatra váltás, illetve: visszaütött a túlzott hatalma?!  

A Los Angeles Lakersnek most van fontosabb dolga is, mint meccseket játszani, de azért egy ilyen pofon igen nagyot csattan. Teljesen értékelhetetlen teljesítményt nyújtott a Lakers, holott a playoffba igyekeznek.

A közepesen erős Indiana 136–94-re szétszedte a Lakerst, így aztán ez egy történelmi mérkőzésnek bizonyult LeBron James karrierjében: sosem kapott még ki ennyire. Eddig kétszer kapott ki 36 ponttal (2008-ban és 2013-ban), a 42 pont abszolút csúcs.

Eközben az LA Lakers vezetői, a gyakorlatilag mindenki felett álló Jamesszel együtt mindent megtesz, hogy megszerezze a liga talán legjobb magasemberét, Anthony Davist. A Pelicans centeréért az összes olyan fiatalját beajánlotta már a Lakers, akikre építeni akarta a jövőjét (Lonzo Ball, Kyle Kuzma, Brandon Ingram), azonban James érkezésével már nem lettek fontosak. Ez eléggé demotiváló lehet a tehetséges srácoknak. Most lehet, hogy megleckéztették a Királyt: akkor tessék, oldd meg egyedül. Így sikerült.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés