Miután Joan Carrillót elküldte a bajnoki ezüstérmes, két edzőjelölt volt a helyére. Végül a magyar lett a befutó.

Az elmúlt évek tendenciái alapján kissé talán meglepő, hogy

a Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az előző idényt a ZTE edzőjeként befejező Márton Gáborra esett a választásuk.

(molfehervarfc.hu)

Így azt sem tudtuk meg, ki volt a külföldi jelölt, mert a magyar szakembert szerződtették.

Az 53 éves szakember legutóbb a ZTE FC kispadján ült, korábban a Siófok, a PMFC, a Kaposvár, a Kozármisleny és a Barcs együtteseit vezette.

Folyamatosan figyelemmel követjük a magyar edzői kar működését, hiszen a magyar futball építése és felemelkedése nem lehet sikeres nélkülük. Üde színfoltja volt az NB II-es bajnokságnak a Márton Gábor által vezetett Siófok a maga megalkuvást nem tűrő, felszabadult, bátor támadófocijával és Gábor ezt Zalaegerszegen is folytatni tudta az NB I-ben is, miközben nagyon komoly nyomás volt a csapaton a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. Ha a ZTE FC esetében nagy nyomásról beszélünk, akkor a Vidinél ez még inkább igaz. Szép és nagyon nehéz feladat előtt áll, de biztosak vagyunk abban, hogy meg fogja oldani. Sok beszélgetés után körvonalazódott, hogy ő az egyik fő jelöltünk és végül rá esett a választásunk. Örülünk, hogy egy tehetséges magyar edző kezébe adhatjuk a Vidi szakmai irányítását, sok sikert kívánunk neki!” – mondta Kovács Zoltán, a Fehérvár sportigazgatója.

Márton Gábor, a Vidi új vezetőedzője pedig nagyon örül.

De azt is tudom, nagy feladat előtt állok. Azért dolgozik az ember, hogy előbb-utóbb egy olyan csapatot vezethessen, mint a Vidi, aki nemzetközi porondra készül, itthon pedig a bajnoki címért és a Magyar Kupáért küzd. Kicsit váratlanul ért a megkeresés, de nagyon boldoggá is tett. Ezt az ajánlatot pedig nem lehet visszautasítani. Várom a közös munkát, remélem, hogy fel tudok nőni a feladathoz és sikeres szezont produkálunk! 

A fehérváriakat több mint négy éve, 2016 tavaszán vezette utoljára magyar edző, akkor Horváth Ferenc volt a szerencsés.

A Fehérvárnak korábban már szakmai, erkölcsi és anyagi kárt okozó edző váltja Nikolicot

A felejtés persze igazi erény, csak hát az internetnek ez nem megy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés