Csak nem Pintér Attila adott tanácsot a magyarázkodásra?

Skócia nem kis meglepetésre 2–0-ra legyőzte Spanyolországot a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének A-csoportjában. Nemcsak a két csapat közti különbség, hanem a statisztika is jól mutatja, mennyire váratlan volt ezt az eredmény: a spanyol válogatott a korábbi 38 Európa-bajnoki selejtezőjéből csak egyet vesztett el, még 2014 októberében.

De még ennél meglepőbb volt, hogy a spanyolok mivel indokolták a vereségüket. Az Osasuna védője, David García a fűben látta a hibát.

„Láttuk a mérkőzés előtt, hogy túl magas a fű, és ez végül sokba került nekünk. De nem kereshetünk kifogásokat, magunkkal kell foglalkozni, és kijavítani azt, ami nem működött.”

Ennek ellenére Garcíát nem volt teljesen boldogtalan, hiszen most debütált a válogatottban. A Manchester City középpályása, Rodri viszont nem újonc, mégis meglepődött a skótok harcmodorán:

„Ahogy játszottak... szemétkedtek végig. Folyamatosan az időt húzták és provokáltak minket, dobálták magukat. Nekem nem ez a foci.”

Luis de la Fuente kapitány félig telinek látja a poharat:

„Fájdalmas vereség, de a meccset elemezve úgy láttam, tettünk azért, hogy jobb eredményt érjünk el. Úgyhogy igyekszem a pozitívumokra koncentrálni, de még sok munka áll előttünk.” ű

Egyetlen ok viszont nem került elő, pedig fontosnak tűnik: a szövetségi kapitány nyolc helyen változtatott a norvégok ellen győztes kezdőcsapaton, és olyanok kaptak helyet a csapatban, mint David García, Yeremy Pino, Ceballos, Oyarzabal vagy épp Joselu, akik azért nem ütik meg azt a szintet, ami elvárható egy spanyol válogatottól.

Ez is érdekelhet:

Ronaldo történelmet írt a válogatottban

Minden idők legemlékezetesebb Liechtenstein elleni meccse.

(Fotó: Ian MacNicol/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Két csel után jött az óriási erejű bombagól a vb-selejtezőn

Ha csak egy gólt néznél meg a Nemzetek Ligájából, ezt a belga szabadrúgás-variációt ajánljuk

Újabb rekord lett Haalandé

További cikkeink a témában