Most a milliyet.com.tr török lap írta meg, hogy mennie kell a magyar szélsőnek, több más sztárjátékossal együtt. Most már nagyon fújja a szél azt a harasztot.

Már unalmas a sztori, mindenféle török hírportál megírta már, hogy mennie kell, ő és a menedzsere mindig cáfolták. Most is ez lesz, Balázs és Vörösbaranyi megint lenyilatkozza, hogy minden oké.

Aztán a nyáron Kínába igazol.

Mert egyrészt, ahogy már megírtuk, a Bursaspor komoly anyagi gondokkal küzd, másrészt Dzsudzsák egyre kevesebbet játszik. És akkor se jól.

Most Ali Ay elnök és a Hamza Hamzaoglu vezetőedző által irányított szakmai stáb egyeztetett a következő szezon terveiről, és a magyar szélső mellett Tom De Sutter, Emre Tasdemir, Tomás Necid, Mert Günök és Serdar Aziz is mehet.

Dzsudzsi a magyar válogatottal ott lesz az Eb-n, így lesz három meccse, hogy bizonyítsa, alkalmas még Európában játszani, sőt, egy jegyzett bajnokságban. Idén 30 éves lesz, ez az utolsó esélye, hogy még dobbantson egy nagyot. Az értékét még mindig 6,25 millió euróra becsülik (és folyamatosan csökken az értéke), de valószínűleg ennél kevesebbért is mehet. Ha viszont nagyot játszik az Eb-n, akkor kaphatnak érte többet is a törökök.

Utóbbi nekünk minden szempontból optimálisabbnak tűnik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés