
A magyar válogatott győzelemmel zárta a Nemzetek Ligáját, a csoportunkból feljutó Finnországot kaptuk el itthon.
Rossi az utolsó meccsre húzott pár váratlant, bár aki jól ismeri, tudja róla, hogy kedveli a háromvédős felállást. És a center mögött szabadon mozgó második csatár is az olasz gyakran használt megoldásai közé tartozik. Hogy a finnek számítottak-e ezekre, nem tudni, de 2–0-ra nyertünk, ez a lényeg.
„Taktikailag sikerült meglepnünk a finneket, az első félidei agresszív játékunkkal és támadó futballunkkal nyomást helyeztünk az ellenfélre.
Ellenfelünknek is voltak lehetőségei, de Gulácsi Péter védéseinek köszönhetően nem lett gól a helyzeteiből. Végül megérdemelten szereztünk vezetést, és megérdemelten nyertük meg a találkozót. A második félidőben sajnos voltak kényszerű cseréink, ez meghatározta a továbbiakban a meccs képét, ennek ellenére nem forgott veszélyben a győzelmünk. Gratulálok a játékosaimnak a mai teljesítményükért.”
Az egész sorozatot is értékelte a kapitány.
„Az elmúlt két év eredményei után az utóbbi időszakban mutatott játékunk bizakodásra ad okot, de ez nem jelenti azt, hogy el kellene szállnunk magunktól, továbbra is fontos a szerénység. Az eddigi mérkőzéseinkre 33 mezőnyjátékost és négy kapust hívtam meg a keretbe, a válogatás során továbbra is a forma és a fizikális állapot az elsődleges szempont.
Bár az összetartások során kevés idő állt rendelkezésünkre, taktikailag sokat fejlődött a válogatott, úgy gondolom, az előző öt meccsből négy esetben ezt látható volt a pályán.
Ugyanez igaz a védekezésünkre is, a tallinni meccset leszámítva mérkőzésről mérkőzésre javultunk ebben a játékelemben.”
(Fotó, forrás: MLSZ)