Memphis Depay még nem, sőt soha nem is volt a Barcelona játékosa, de úgy fest, nagyobb *culé, mint sok régebbi Barca-játékos.

Ahogy arról már írtunk, a Barcelonánál döbbenetes méretű bértömeget kell valahogy lefaragni még a nyáron, így most selejteznek és tárgyalnak. Több játékos távozott is már, illetve vannak, akik csökkentett fizetéssel maradnak, mindezt azért, hogy beférjen a fizetési sapka alá – az egyébként szintén megfelezett fizetésű – Lionel Messi, aki még nem írhat alá.

Egyre komplikáltabb a Barcelona helyzete Messi visszaigazolását illetően

Óriási matek és tisztogatás megy a Barcelonánál, hogy a La Liga szabályzatainak megfelelve tudja megtartani Lionel Messit a katalán klub.

Az új igazolásokat sem lehet addig beregisztrálni, amíg meg nem nyirbálják a fizetéseket 187 millió euróval. Az egyik új fiú,

Memphis Depay annyira szeretne a Barcelonában játszani, hogy már a megérkezése előtt megállapodott egy 30%-os csökkentésben.

Így 5 millió eurót fog keresni nagyjából a 7 helyett, de azért abból is el lehet karistolgatni, viszont ez nagy segítség az új klubjának. Gyanítható, hogy Laporta elnök és Koeman pont az ilyen elkötelezett játékosokra vágyik, mert akadnak néhányan, akik se a csökkentésbe nem mennek bele (Dembélé), se eligazolni nem akarnak, miközben nem is játszanak (Umtiti).

*Az FC Barcelona szurkolóinak beceneve culé, ami a katalán cul szóból származik (angolul: arse), mivel a csapat szurkolói a Camp de la Indústria stadionban, úgy ültek a lelátókon, hogy csak a fenekük látszódott az utcáról és ezért kapták ezt a gúnyos nevet.

Barcelonai takarítás: egy játékost kölcsön-, kettőnek ultimátumot adtak

A Barcelonának sürgősen helyet kell teremtenie a fizetési sapka alatt, különben nem tudják visszaszerződtetni Lionel Messit. Úgyhogy feltűrték az ingujjat Laportáék.

A Barcelonának 200 millió eurót kellene spórolnia a fizetéseken

És mindent elég sürgősen, különben egyáltalán nem tudnak igazolni senkit.

(Fotó: Alex Pantling/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában