Nyolcvankilenc éves volt az Aranycsapat vb-ezüstérmes, olimpiai aranyérmes jobbhátvédje, aki Grosics Gyula halála után a klasszikus tizenegy utolsó élő tagja volt.

Az Aranycsapatból utolsóként távozó Buzánszky Jenő 1954-ben vb-ezüstöt, 1952-ben olimpiai aranyérmet nyert Helsinkiben, a Nemzet Sportolója volt.

Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombóváron, a magyar válogatottban 1950 és 1956 között 49-szer játszott, többet között az Évszázad mérkőzésén, 1953-ban Londonban. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen szerepelt, így természetesen a berni döntőben is, ahol hatalmas meccsen végül alulmaradtunk. 35 éves korában vonult vissza az aktív labdarúgástól, majd edzőként dolgozott Dorogon és Esztergomban.

Buzánszky december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol megoperálták, majd a műtét után az intenzív osztályra került, állapota kritikus volt, így a rákövetkező héten ismét meg kellett őt műteni. Aztán ifj Buzánszky Jenő közölte a Fourfourtwo.hu szerkesztőségével, hogy édesapja január 11-én, este nyolc órakor csatlakozott társaihoz, az égi Aranycsapathoz. Ott is büszkén képvisel minket.

Nyugodjon békében, Jenő bácsi!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában