Sokat kellett rá várni, sokszor elbukni, de végül minden a legjobban sült el.

Lionel Messi 34 éves korára szerezte meg első komoly, felnőtt trófeáját Argentínával, miután egy rettenetes, inkább pankrációra hasonlító meccsen 1-0-ra legyőzték Brazíliát a Copa América döntőjében.

Messi az egész tornán kiemelkedő volt, minden létező fontos statisztikai szegmensben az élen végzett, ő lett a torna gólkirálya és MVP-je is (Neymarral megosztva), a döntőben azonban ő is rosszul játszott. De ritkán látott módon hajtott, és végül meglett az első trófea.

– írta meg a Goal, hogy mit nyilatkozott a meccs után. Itt kell megjegyezni, hogy Brazília mindössze másodszor, 1937 óta először veszített tétmérkőzést a Maracanában.

Az utolsó Copát követően azt mondtam ezeknek a srácoknak, hogy ők adják a válogatott jövőjét. Nem tévedtem, bajnokok vagyunk. Nagyon bíztam ebben a csapatban, ami rengeteget fejlődött az előző torna óta. Nagyon jó srácok alkotják ezt a keretet.

Sokat köszönhetünk Scaloninak, aki tudta, hogyan építsen győztes csapatot. Az itt eltöltött három éve alatt folyamatosan javultunk. Minden elismerést megérdemel. Argentína nagyon hosszú idő óta nem tudott nyerni egyetlen tornát sem.”

(Fotó: Thiago Ribeiro/NurPhoto via Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.