Korábban már írtuk, hogy a City gyakorlatilag kirabolná a Monacót, most viszont a Chelsea is bejelentkezett.

Az AS Monaco simán az év meglepetéscsapata, a hercegségbeliek vezetik a francia bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolc között vannak – az előző körben a sokkal esélyesebb Man. Cityt ejtették ki. A játékuk meg olyan, mint egy topcsapaté, kreatívan, sok gólt szerezve futballoznak. A bajnokságban már 87-nél járnak, hattal többet lőttek, mint például a Barca. Tehát egyáltalán nem meglepetés, hogy számos nagycsapat felfigyelt a játékosaikra. Most épp a Chelsea.

A londoniak Bernardo Silvát és Mendyt akarják, kettejükért 46 millió eurót fizetnének. Ami így elsőre elég soványnak tűnik, még akkor is, ha Silva piaci értéke 25 millió, Mendyé pedig 9 millió. Viszont mindketten 22 évesek, és mindketten idén robbantak be, vagyis igen nagy lehet a kereslet irántuk a nyáron – leginkább a Premier League-ből. Ami azt jelenti, hogy Abramovicsnak mélyebben a zsebébe kell nyúljon, ha akarja a szélsőt és a hátvédet.

Silva egyébként így bolondította meg a Cityt:

(via)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve