Nagy Ádám a Lazio elleni bajnokin (1–1) is remekül játszott, ráadásul végig. Ám ő nem vette észre, hogy ez volt az első alkalom.

Nagy nyolcadik alkalommal szerepelt a Serie A-ban, és most is áradoztak róla, mint eddig szinte minden meccs után. Az viszont még Ádámnak is új volt, hogy először nem cserélték le.

„Magam is megrökönyödtem, amikor arról olvastam a sajtóban, hogy ez volt az első végigjátszott bajnoki mérkőzésem a Bolognában.

Eddig különösebben nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy amikor eddig váltottunk, annak taktikai oka volt. Talán az Inter ellen volt, amikor nem ment annyira, azt én is éreztem. Magam is úgy vélem, hogy fontos lenne végigjátszani a mérkőzéseket. Azért mégiscsak más, mint amikor lekapják az embert egy félidő után, vagy amikor csak hatvan perc jut. Nagyon örültem, hogy most végig fenn maradhattam, és jó játékkal tudtam meghálálni.

Ádám ezeket a DIGI Sport szokásos heti összefoglalójában nyilatkozta, itt a teljes interjú.

Iszonyat dicsérik Nagy Ádámot Olaszországban
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés