Katalán lapok egybehangzóan állítják, hogy megtalálta a Barca az MSN-t tehermentesítő csatárt: Nolito érkezik.

Sport.es és a Mundo Deportivo is biztos benne, hogy miután a Barcelona megegyezett a Celta Vigóval, a válogatott szélső kölcsönbe érkezik a nyárig, utána pedig opciója lesz a bajnoki és BL-címvédőnek.

Nolito szenzációs igazolás, a Celtában és a válogatottban is remekül játszott ősszel, ráadásul win-win a szitu, mert ő mindenképp vissza akart menni a Barcába, hiába kereste például az Arsenal is, a katalánok pedig épp olyan támadót kerestek, mint ő: elöl bárhol tud játszani, így mindhárom zsenit tudja helyettesíteni, játszott a Barcában korábban, spanyol, tapasztalt és gólerős. Na meg elfogadja a helyzetet, miszerint MSN-pótló.

Ebben a szezonban 15 meccsen 8 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott, tavaly 13/13-at rakott össze 36 meccsen. Amúgy 2008-ban vette meg őt először a Barcelona, a 2010–2011-es szezonban be is mutatkozott a felnőtteknél, de csak két meccsen játszott. A 2013–14-es szezonban Luis Enrique volt a Celta edzője, most az ő kifejezett kérésére szerződtetik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.