A háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok Hosszú Katinka a vártnál gyengébben teljesített a tokiói olimpián, 400 vegyesen ötödik, 200-on hetedik helyen zárt címvédőként, 200 háton az előfutamban kiesett. Nem volt topformában, de így is ott van a világ élvonalában. Eközben a magyar szurkolók, kommentelők, közösségi megmondóemberek egy igen hangos része úgy nyilvánul meg, mintha minimum nemzetáruló, egy lusta úszó és pökhendi ember lenne Hosszú. Erről azért érdemes beszélni.

Hosszú Katinka a riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert, az olimpia egyik legnagyobb sztárja, egyik legjobb sportolója volt. Az azt követő két világbajnokságon (2017-ben és 2019-ben) két-két aranyérmet szerzett, mindkét vegyesúszó számot megnyerte a budapesti, illetve a kvangdzsui világbajnokságon is. A tavalyról idei évre halasztott tokiói olimpiára már nem egyértelmű favoritként érkezett, talán csak 400 vegyesen volt a legnagyobb esélyes, de érmet, érmeket várt tőle a szakma, a közvélemény és ő maga is.

A mai 200 háton történő kiesése után Hosszúnak véget ért az olimpia. 400 vegyesen ötödikként, 200 vegyesen hetedikként ért célba, 200 pillangótól visszalépett (erre még visszatérünk), 200 háton kiesett az előfutamokban.

Ezeket a tényszerűség kedvéért írtam le, de akkor még egyszer: Hosszú Katinka a világ ötödik legjobb úszója jelenleg 400 vegyesen, 200-on pedig a hetedik. Lehet, hogy két hét múlva nem így lesz, de az év legfontosabb versenyén, az olimpián ezeket az eredményeket érte el. Nem nyert, az ő szintjén csalódást keltően teljesített, de azért történt már ennél nagyobb tragédia.

Eközben a magyar internet (az aktív kommentelők, véleményvezérek) egy (hangos) része olyan szintű gyűlölet-cunamit zúdít(ott) Hosszúra, ami számomra rendkívül felháborító és egyben elkeserítő is.

Nem akarom megvédeni Hosszú Katinkát, mert egyáltalán nincs szüksége az én védőbeszédemre, és azt is megtanultam, megtapasztaltam, hogy az interneten a kurvanyád!, szánalmasgeci! és hasonló megnyilvánulások úgy repkednek, mint élőben egy helló. A különböző közösségi médiafelületek az elmúlt években gyakorlatilag kinyírták a vitakultúrát, aki nem azt gondolja, mint a másik, az hülye, semmirekellő, bohóc és hasonlók, véleményt az emberek sokszor csak haha-reakciókkal, emojikkal és NAGYBETŰVEL nyilvánítanak, és az internet egy olyan hely lett, ahol bárkit el lehet küldeni a kurvanyjába. Mert. Csak. Egy vicces cicás videó alatt is két lépésből el lehet jutni a politikáig, a vallásig, és utána az előbb említett kifejezésekig.

Nem kellett órákig keresgélnem, hogy a cikkeink alatt találjak néhány hasonló stílusú kommentet:

Oké, ez nem új számomra. És az sem, hogy nem csak szakértők, szakmabeliek mondják el, hogy mit gondolnak különböző témákról, jelen esetben a sportról és az olimpiáról. A sport ma már leginkább szórakoztatóipari termék, értsd kiszolgálja a nézőket. A koronavírus megmutatta, hogy nézők nélkül mennyire redukálódik az élményfaktor, legyen szó akár a legmagasabb szintű sporteseményekről is. Ahogy az is természetes, hogy egy olimpia olyan rétegeket is megmozgat, amely egyébként nem sportfogyasztó, és az is logikus, hogy a magyar versenyzőket olyanok is figyelik, akiket nem érdekel a sport és különösebben az olimpia sem.

Az a sportoló, akit az előző években divat volt imádni, aki Rióban a Mi Hosszú Katinkák volt, és aki most a Kiégett, Arrogáns Hosszú Katinka lett.

Ha a magyar sportot nézzük, akkor Hosszú Katinka a legmagasabb polc, a Forbes éves magyar listáján évek óta a legértékesebb magyar sportolók között van.

Ő nem egyszerűen egy kimagaslóan eredményes, klasszis sportoló, ő egy kimagaslóan eredményes, klasszis celeb-sportoló, akit úgy tűnik, hogy a közvélemény nagyon tudott szeretni, és akit most legalább ennyire tud és akar utálni is – legalábbis a közvélemény egy része.

Hosszú Katinka a 200 vegyes döntőjében a tokiói olimpián

A kritikával természetesen nincs gond, láthatóan valami eléggé félrecsúszott a felkészülés során, ezt ő is beismerte, és vélhetően a teljesítményének az sem tett jót, hogy nem 31, hanem 32 évesen vesz részt karrierje ötödik olimpiáján. Ahogy azért is lehet kritizálni (én nem tenném és öt éve, amikor szanaszét nyerte magát, akkor a többség sem tette), hogy visszalépett a 200 pillangótól, ez pedig azt eredményezte, hogy Jakabos Zsuzsanna nem indulhatott el egyéniben az olimpián – megjegyezve, hogy Hosszú a korábbi teljesítményével kivívta, hogy indulhasson ebben a számban. Azzal sincs gond, ha nem szimpatikus valakinek – adott esetben Hosszúnak – a személyisége, a tevékenysége, bármije.

A normális hangnemben megfogalmazott kritika és a mocskolódó, kárörvendő, néha már zaklató stílusú véleménynyilvánítás között azonban azért van némi különbség.  És ez számomra a bosszantó és fájó ebben a történetben. De ez már messze túlmutat a jelenlegi Hosszú-jelenségen, és sokkal összetettebb társadalmi okai vannak, mint az, hogy valaki első, második, ötödik vagy negyvenedik lesz egy olimpián.

(Fotók: Getty Images)

 

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.