A Kisalföld információ szerint a zöld-fehérek elég komolyan elkezdtek nyomulni a válogatott csatárra.

A Fradi minden évben csatárt keres, de még mindig nem találta meg azt az embert, aki képes lenne kiszorítani a csapatból Bödét, vagy legalább nagyobb harcra kényszeríteni. Lauth után Djuricin sem vált be, ahogy az már az elején látszott, most inkább magyarral próbálkoznának ismét.

A Kisalföld úgy tudja, hogy az FTC "nagyon élénken" érdeklődik a Slovan Bratislavában játszó támadó iránt.

Priskin Tamást is megkérdezték, mit szó a pletykához:

„Én nem hallottam erről, semmi konkrétumot nem tudok ezzel kapcsolatban mondani. Egy évig köt még szerződés csapatomhoz, s most ennek megfelelően mindent a Slovan sikeréért kell megtennem.”

Amennyiben mégis igaz a hír, Priskin nem ellenkezne.

„A Ferencváros Magyarország legnépszerűbb csapata, nyilván ha arról lenne szó, megtiszteltetés lenne, szívesen is szerepelnék a zöld-fehéreknél. De ahogy említettem, nincs tudomásom konkrétumról.”

A 30 éves csatár 60-szor volt magyar válogatott (17 gól), kint volt az Eb-n is, illetve pazar gólt rúgott Norvégiának. 50 meccset játszott a Slovanban, 22 gólja van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés