Jobb esetben elszólás volt, rosszabb esetben nem tudja Ronaldo, hogy hova igazolt.

Cristiano Ronaldo az elkövetkező két és fél évben a szaúdi Al-Naszr játékosa lesz. Kedd délután megtörtént Ronaldo hivatalos bemutatása, arról már írtunk, mit mondott ezen az eseményen a portugál:

Ronaldo: Rengeteg ajánlatom volt

„Az emberek sok mindent mondanak, de semmit sem tudnak a futballról, nincs vége a karrieremnek.”

A sajtótájékoztatóról nem sokkal később előkerült egy felvétel, amelyen a következőt mondja Ronaldo:

„Számomra nem jelenti a karrierem végét, hogy Dél-Afrikába jöttem. Őszintén szólva nem érdekel, hogy mit mondanak az emberek”

– mondta Ronaldo.

A problémás rész nyilván az, hogy Szaúd-Arábia nem Dél-Afrika, de még nem is az afrikai kontinens.

Ez is érdekelhet:

Ronaldo mégis játszhat a BL-ben? Mármint nem az ázsiaiban

A Marca szerint van egy záradék Ronaldo szerződésében, ami lehetővé teszi a visszatérését Európába.

(Fotó: Cristiano Ronaldo Twitter-oldala)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

A Liverpool simán kikapott a PSG-től a BL-ben, Szoboszlai Dominik ennek ellenére bizakodó

„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.