Schäfer András, a németek elleni egyik magyar gólszerző nyilatkozta ezt a tegnapi Eb-meccs után.

„Többet érdemelt a csapat, mert mind a három meccsen nagyon jól küzdöttünk. Nehéz most bármit is mondani. Le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt is, büszke vagyok az egész csapatra. Nagyon rossz érzés így kiesni.

Megbeszéltük a szünetben, hogy ötven percig az életünkért fogunk küzdeni és futni, sajnos a végén nem volt mellettünk a szerencse, de ilyen az élet. Remélem, a vb-selejtezőkön visszaadja nekünk azt, amit most elvett”

– nyilatkozta a 22 éves futballista, aki karrierje első válogatott gólját szerezte tegnap a németek elleni csoportmeccsen.

A magyar válogatott Szalai Ádám fejesével került előnybe a 11. percben, a második félidőben aztán Havertz egyenlített, de Schäfer András rögtön a középkezdésből betalált. A hajrában jött még egy német egyenlítés, Leon Goretzka állította be a végeredményt.

Kétszer vezettünk a németek elleni Eb-meccsen, de a csoda nem jött össze

Óriásit játszott és küzdött a magyar válogatott Münchenben, de végül nem jött össze a továbbjutás.

A csoportot öt ponttal a világbajnok franciák nyerték, második helyen négy ponttal a németek jutottak tovább, és a szintén négypontos címvédő portugálok is ott lesznek a 16 között. Magyarország két ponttal negyedik helyen végzett a torna legnehezebb csoportjában.

Van azonban olyan statisztikai mutató, amiben a legjobb volt:

Ez a statisztikai adat tökéletesen átadja, mekkora bravúrt ért el a magyar válogatott

Két ponttal zárta a halálcsoportot a magyar válogatott, de van olyan statisztikai mutató, amiben jobb volt a franciáknál, a portugáloknál és a németeknél is.

Marco Rossi meccs utáni nyilatkozata:

Marco Rossi: Oroszlánként harcoltak a fiúk, büszkévé tették az országot

Az utolsó csoportmeccsén kétszer is vezetett a németek ellen a magyar válogatott, végül döntetlent játszott Münchenben, így a bravúros pontszerzés összejött, a továbbjutás azonban nem.

(Fotó: Getty Images; via nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés