A Diósgyőr edzőjének kritikai érzékére nagy szükség van az NB I-ben.

A DVTK hazai pályán 1–1-es döntetlen játszott a Honvéddal, amivel nem volt elégedett Bódog – de ez semmit sem árul el arról, amit a szakmai vezető mondott a meccs után.

A korán elhibázott tizenegyes nem vetette vissza a csapatot, a vezetést is megszereztük, és mivel semmi baljós előjelet nem láttam, a szünetben megdicsértem a játékosokat.

Talán ez volt a baj, mert néhány elhitték, hogy tényleg tudnak futballozni.

A második félidőben ugyanis a gyors egyenlítés után megzavarodtunk, belementünk az adok-kapokba, és több olyan szakasza is volt a meccsnek, amikor nem mi irányítottunk.

Ez akkora touché, hogy semmit sem lehet hozzáfűzni. Nem is kell.

Bódog tönkrevágta az összes magyar edző sztenderd kifogását :(

Ennek nem fognak örülni a magyar kollégák, baromi nehéz lesz mostantól tolni a közhelyes kamut.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés