Szeretjük, amikor Szalai nyilatkozik, mert őszinte és nem merül el a közhelyekben.

„Ez szörnyű volt, óriási köszönet azoknak, akik kilátogattak és ezt végignézték! A labdával való játékunk borzalmas.

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzott a meccsből, hol volt a hiba, így kezdte a válaszát:

„Nem akarok nagyon őszinte lenni, mérkőzés után túl emocionális az ember... a labdával való játékunk borzalmas volt. Teljesen mást terveztünk egy ilyen Eb után. Az angol és az albán meccs után úgy voltunk vele, hogy csak három ponttal maradunk életbe, hogy egyáltalán vébéről beszélhessünk. Nagyon sok munka áll előttünk, sok pozitívumot nem tudok mondani erről a mérkőzésről a három ponton kívül.”

– mondta az M4 Sportnak Szalai Ádám, aki az előző napokban izolálva volt a csapattól, mert egy pozitív koronavírustesztet produkált. Mivel később két negatívat is, így visszatérhetett.

„Olyan volt, mint ez a mérkőzés, otthon ültem öt napon keresztül úgy, hogy semmi bajom sem volt. Aztán edzés nélkül egyből egy ilyen mérkőzésbe beleugrani nem egyszerű, de ezt a meccset akkor is sokkal jobban kellett volna lehozni.”

Andorrát már legyőzte a válogatott

Kötelező volt, de a végén még bekkelni is kellett.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.