Átadólistára tették, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag elküldték.

A Kicker azt írja, hogy a Mainz sportigazgatója jelezte a magyar válogatott középcsatára már nem szerepel a klub „sportszakmai terveiben”.

Azt javasolják Szalainak, keressen magának új csapatot, mert nem fog játékperceket kapni, miközben a válogatottban szükség lenne rá az Eb-selejtezőn:

„Elmondtuk Szalai Ádámnak, hogy a sportszakmai terveinkben már nem kap szerepet. Szerintünk lehetetlen, hogy az általa remélt játékperceket ebben az idényben megkapja Mainzban. Különös tekintettel arra, hogy milyen fontos számára a magyar válogatott és a jövő évi Európa-bajnokság, úgy gondoljuk, hogy az lenne neki a legjobb, ha a jövőben más irányt venne a pályája, és új klubot keresne magának” 

– Rouven Schröder nem kertelt.

Achim Beierlorzer edző „sportszakmai okokról" beszélt, valójában azonban Szalai kevésbé tűnt fittnek májusi újraindulás óta, amikor csereként pályára lépett, mint korábban, írja a német lap.

Szalai elmondta, miért kapott ki a válogatott a Puskás Aréna nyitómeccsén

A Puskás Aréna első magyar gólszerzője megtiszteltetésnek tartja, hogy egy ilyen színvonalú stadionban játszhatott, de már a Wales elleni Eb-selejtezőre gondol.

(Fotó: Imago Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.