Kezeljük kellő fenntartással a pletykákat, de azért most már januárban a helyzet éles.

Eden Hazard és a Real Madrid

Igaz, hogy a The Sun írta meg, ami ugye a legkevésbé hiteles forrás, ám valóságalapja lehet, mert már korábbi is írtunk róla: a Real állítólag küldött egy 120 millió fontos ajánlatot a Chelsea-nek. A belgáról meg ugye tudjuk, hogy menni akar, ezért is nem hosszabbít a kékekkel.

Philippe Coutinho, a Barcelona és a jelek

A korábbi jelek mellé két újabbat bevéshetünk, hogy a brazil irányító talán mégis átigazol Barcelonába már januárban. A Nike mellett néhány pillanatra a Barca hivatalos honlapja is megírta a transzfert, amit ugyan lekaptak gyorsan, de a net nem felejt.

Emellett Liverpool egyre élénkebben keresi az utódját, a lapok tudni vélik, hogy a West Ham United argentin középpályása, Manuel Lanzini került a lista élére, és ugye ha 75 millió fontot kiadtak egy védőért, akkor a WHU is kapni fog egy olyan ajánlatot, aminek nem áll ellent. Lanzininek 5 gólpassza van a szezonban.

Plusz egy apró (?) jel még, hogy Cou a keretbe sem került be a Burnley elleni bajnokin.

Lanzinin kívül Kai Havertz, Thomas Lemar, Julian Draxler, Jean Michael Seri és Javier Pastore is célkeresztben van a középpályára.

David Luiz és az Arsenal

Ez is nagyon izgalmas ötlet, de mondjuk ezt nem látjuk annyira: David Luiz minden bizonnyal elhagyja a Chelsea-t, Conte nem számít rá, de az már kevésbé tűnik reálisnak, hogy az egyik riválishoz adnák el.

A hírek szerint ugyanis az Arsenal érdeklődik, Luiz pedig szívesen maradna a Premier League-ben, úgy sejtjük, azt sem bánná, ha Londonból sem kellene mozdulnia. Csakhogy már Maticsot is eladták az egyik komoly riválisnak, még egyszer nem lehetne ennyire balgák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Tóth Alexért bejelentkezett egy Premier League-csapat is

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés