Azok után, hogy 2019-ben Európa-liga-csoportkörös volt a Ferencváros, idén pedig kiütötte a svéd bajnokot, majd a híres Celticet, nem dughatjuk a fejüket a homokba kishitűen: ez a Fradi tényező lett. De mitől?
Két éve, 2018 nyarán elege lett a klubvezetésnek a csapat hullámzó játékából és a sorozatos nemzetközi égésekből, na meg a szurkolók visszatérő kritikájából, és felállította a kispadról Thomas Dollt. Néhány nappal később pedig kinevezte az ukrán Szerhij Rebrovot vezetőedzőnek.
Mondhatjuk, innen indult el meredeken felfelé a Fradi, ám ne hallgassuk el, hogy ez több összetevős, hiszen Doll is remek munkát végzett, ő is szintugrás volt, csak épp hiába emelkedett ki az NB I-ből a csapata, ha közben képtelen volt átugrani a vezetők által folyamatosan emlegetett és emelgetett európai lécet. Ez nyilvánvalóan nem kizárólag rajta múlott, a vezetők épp annyira sárosak voltak ebben, azonban mindig az edző viszi el a balhét.
Ha most visszatekintünk, akkor egyértelműen jó döntés volt a váltás, azonban Rebrovval nem kizárólag nagyon szakmai tudás érkezett, hanem elindított egy éles szemléletváltást vezetői szinten is.
Ennek megértéséhez kanyarodjunk vissza Doll két nyilatkozatához, amit a kirúgása után adott:
„A klubnál néhányan túlságosan sokat akartak. Túl sok játékosról kellett lemondanunk, az újak pedig későn csatlakoztak be a közös munkába. Időre és szerencsés lapjárásra van szükség ahhoz, hogy kvalifikáld magad Európába a szezon ilyen korai szakaszában.”
Kicsit konkrétabban:
„Rendre kiárusítottuk a legjobbjainkat, Somália, Roland Lamah, Cristian Ramírez, és akkor Joseph Paintsil esetéről nem is beszélek. Pedig csak együtt kellett volna tartani a társaságot. A helyükre érkeztek persze újak, de úgy nem lehet csapatot építeni, hogy érkezik egy argentin fiú, akit előtte életemben nem láttam labdába rúgni. Volt olyan felkészülésünk, amikor háromnaponta állított be új játékos az öltözőbe, sokszor én is csak kapkodtam a fejemet. Szóval így nem lehet csoportkörbe jutni.”
A vezetők tehát egy olyan kerettől vártak európai csoportkört, ami szinte kivétel nélkül néhány héttel, vagy nappal a döntő meccsek előtt állt össze. És egy olyan edzőtől, aki borzalmasan választott légiósokat, nem tudott meccsek közben újítani, nem volt kész Európára. Akkor azt írtam: „olyan helyzetbe hozták, aminek az egyetlen logikus következménye csak a bukás lehetett. Amennyiben ezen nem változtatnak a Fradinál, Rebrovval sem jutnak sokkal messzebbre.”
De változtattak. Hogy ehhez Rebrov keménysége és állhatatossága, vagy a vezetők önkritikája kellett – vagy a kettő együtt – ezt talán sosem tudjuk meg, de megtörtént.
A Fradi elkezdett tudatosan csapatot építeni egy szakmailag rendkívül felkészült, ambiciózus, szigorú edző irányításával.
Ahogy említettem, a zöld-fehérek a Doll-érában rossz időben igazolták le az új játékosokat, és ne szépítsük, a nagy része bálás légiós volt, akikkel egy helyben toporgott a klub. Akkor Kukuruzovic, Havojic, Bönig, Nalepa, Sesták, Hüsing, Trinks, Rodríguez vagy épp Djuricon érkezett, és aki véletlenül bevált (Ramírez, Paintsil), azt el is adták még a BL-, El-selejtezők előtt.
Mostanra itt történt a legkomolyabb változás, a kiválasztás összehasonlíthatatlanul jobb lett, és ebben elévülhetetlen érdemei vannak Hajnal Tamásnak is.
A korábbi kiváló középpályás felel a játékospolitikáért, a sikerek pedig azt bizonyítják, eredményesen fogja össze a különböző szakmai csoportok (scoutok, edzők, vezetők) munkáját. Ez is egy európai szintlépés vezetői magasságban, ami a profi körülmények alapja.
Persze Rebrov is hozott honfitársakat, ám egészen más szint például az azóta már ukrán válogatott Haratin és Zubkov, mint mondjuk Hüsing és Trinks volt. Nem beszélve Tokmacról vagy Boliról. Most úgy tűnik, jóval kisebb arányban nyúlnak mellé, ami biztosan nem a véletlen műve.
Hajnal és Orosz Pál már nem azon ügyködik, hogy kit adjanak el jó pénzért, és kiket lehetne ingyen leakasztani, hanem európai szintű megfigyelőrendszerrel dolgoznak, megtartják a legjobb játékosaikat, és most már fizetnek is egy-egy magyar szinten kiemelkedő légiósért. Karakán, tökös, magasabban képzett játékosokat csábítanak az Üllői útra, akik közül többen nemzeti válogatottak is. És az sem mellékes, hogy a kiválasztás egyik fontos része a játékos személyiségprofilja is.
Ez az állandóság, tervezett építkezés, valamint Szerhij Rebrov koncepciózus munkája a kulcsa a Fradi sikereinek.
Az ukrán szakember nem egy közönségkedvenc típus, ő nem pozőrködik az oldalvonal mellett, viszont alaposan felkészül minden meccsre. A játékosok elmondása alapján, nála az a prioritás, hogy minden egyes játékos pontosan tudja, mikor milyen pozícióban kell lennie a pályán. Ennek betartása fontosabb, mint az egyéni képességek, Rebrov vasszigorral bevasalja a taktikát és fegyelmet, aki nem képes ehhez alkalmazkodni, annak kalap-kabát.
Doll látványosabb focit játszott, azonban Európában a jelentéktelen csapatok is elsüllyesztették őket, annyira labilis volt a tákolmány, ezzel szemben Rebrov karaktert adott a csapatnak és egy kíméletlen, hidegvérű gyilkost faragott a Ferencvárosból.
Csak így, ilyen szervezett és tudatos játékkal lehet eredményes egy kisebb költségvetésű csapat a nemzetközi mezőnyben. Így tudták kiütni 2019-ben a BL-ből a Ludogorecet, és jöhetett össze, hogy a El-menetelés során a CSZKA Moszkva ellen négy pontot szereztek, az Espanyollal pedig oda-vissza ikszeltek.
Masszív, stabil védelem az alapja a játéknak, a támadósorba pedig olyan kvalitású játékosokat hoztak, akik képesek egy-egy villanással eldönteni fontos meccseket. Nem az NB I-ben, hanem az El-ben és a Bajnokok Ligájában is. Tudom, ez bődületes sportközhely, de bizonyítható tény: elég megnézni Tokmac Nguent, aki az idei BL-selejtezőkben kettőt rúgott a Djurgardennek és győztes gólt szerzett Glasgow-ban is.
Nem adták el, nem kellett új támadót beszoktatni, hanem mentek két selejtezőkört. És még nincs vége. A módszer működik.
Ma este 19 órától a Dinamo Zagreb ellen ismét le lehet csekkolni, mennyit fejlődött a Fradi.
(Fotó: Noelia Deniz/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)