A magyar válogatott csapatkapitánya nyilatkozott a Litvánia elleni megnyert meccs után.

Magyarország hazai közönség előtt 2–0-ra legyőzte a litván válogatottat az Eb-selejtező negyedik fordulójában. Három meccs után hét ponttal – pontegyenlőséggel a szerbekkel, de jobb gólkülönbséggel – vezeti a csoportját a magyar válogatott:

Klasszisokkal jobb volt a magyar válogatott Litvániánál

Jó focival hozta a kötelezőt a válogatott.

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya a meccs után gratulált az első gólt szerző Varga Barnabásnak, és kitért arra is, hogy a játékvezetővel nem volt elégedett:

„Egész meccsen úgy éreztem, hogy egy kicsit ellenünk van a bíró, mert voltak olyan faultok ellenem és a csapat ellen, amiket egy másik bíró valószínűleg befújt volna. Szerencsére nem kellett a győzelemhez olyan bíró, aki a mi oldalunkon áll, de a végén egy kicsit ideges voltam.

Mindenki kiadott magából mindent, megvoltak a helyzeteink, és megbeszéltük, hogy akkor sem szabad kapkodni, ha a 30. percben még 0–0 az eredmény, utána is jönni fognak a gólhelyzetek és jöttek is. Gratulálok a Barninak, sokat dolgozott ezért a gólért. Sok meccs van még hátra, de megdolgoztunk azért, ahol most állunk a csoportban”

értékelt Szoboszlai.

Marco Rossi meccs utáni nyilatkozata:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
22% Igen, nagyon bejött.
28% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.