Újabb egy hónap kihagyás várhat a magyar focistára, elég sok meccset lesz kénytelen kihagyni.

Szoboszlai a hétközi, Chelsea elleni bajnokin tért vissza sérüléséből a Liverpool kezdőjébe, de sajnos úgy tűnik, kicsit korai volt. A terheléstől visszatért a fájdalom.

Dom combja ugyanazon vagy legalábbis nagyon közeli részében érzett fájdalmat, mint ahol a sérülése is volt korábban. Meccs közben rendben volt, de utána kicsit érezte, úgyhogy megnéztünk, és sajnos egyértelműen kiderült, nincs esélye játszani a mai meccsen” – nyilatkozta Jürgen Klopp a Sky Sportsnak az Arsenal elleni rangadó előtt.

Hogy pontosan mi a probléma és az mekkora, nem derült ki akkor, ám azóta szivárogtak hírek: a fájdalom helye és oka alapján egyértelmű, hogy a combhajlító-sérülésében – a meccsterhelés hatására – visszaesés történt. Pontos diagnózist és felépülési időt nem közölt a Liverpool, de minden bizonnyal nagyjából három-négy hetes felépülési idővel kell számolni.

Ez nem tűnik vészesen soknak időben, mérkőzésszámban annál inkább: a Burnley elleni február 10-ei bajnokival kezdődő időszakban 28 nap alatt nyolc tétmeccset tol le a Liverpool. Szoboszlai nélkül.

Szoboszlai a Chelsea elleni gólja után: Valószínűleg ez volt életem első fejes gólja

A Chelsea elleni győztes meccs után nyilatkozott Szoboszlai Dominik.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 21 éve annak, hogy Messi megszerezte az első gólját a Barcelonában

5 Bajnokok Ligája-döntő, amire életed végéig emlékezni fogsz

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.