Bemutatkozott a Fradi új edzője, Sztanyiszlav Csercseszov, aki bizonyos sztereotípiákra rácáfolt, azonban végső soron mégis alátámasztotta azokat. Izgalmas idők jönnek Ferencvárosban.

Csercseszov mester épp olyan kemény, határozott és őszinte, amilyennek be lett harangozva, azonban a kemény és karakán stílusba bőven belefér a mókázás is. Egy leheletnyi Rebrov némi angolos humorral fűszerezve.

Ez persze majd csak a sajtótájékoztatókon lesz érdekes, már most is visszakérdezett, amikor felvetettem neki, hogy a nyilatkozatok alapján a Fradi vezetésének az volt az egyik legfontosabb a kiválasztásánál, hogy szigorúan fogja az öltözőt.

„Beszélt a játékosokkal?” – kérdezett vissza.

Nem, egyelőre csak a nyilatkozatok utalnak erre, a Fradi-játékosoknak még nem volt sok idejük kitapasztalni, de majd kiderül, mennyire igaz. Persze adott bővebb választ is:

„A profi csapatoknál szükségszerű a maximális fegyelem. Minden nap úgy kell mindennek történnie, ahogy azt elterveztük. Ma is beszéltem erről a játékosoknak: nem az egyéni akaratnak, hanem a csapatcéloknak kell érvényesülni. Ez nem egyéni elképzelés, hanem szimplán ez a profizmus.”

A vasszigor volt a legfontosabb erény a Fradi edzőkeresésénél – De ez tényleg elég lesz Csercseszovtól?

Kissé ellentmondásos figura az erős kezű oszét szakember, de az biztos, hogy nála alibizés nem lesz.

Természetesen felmerültek a célok is, melyről elmondta, először meg kell nyerni a bajnokságot, majd után lehet gondolkozni a nemzetközi terveken. Egyelőre nem gondolkozik orosz játékosokban, sőt egyáltalán nem akar igazolásokról beszélni, a mostani keretet akarja megismerni, és mindig az ő játékosai a legjobbak.

Abban hisz, hogy könnyű játékost venni, fejleszteni viszont sokkal nehezebb.

Megkérdezték, hogy a korábbi edzőkkel ellentétben tervezi-e, hogy megtanul magyarul:

„Egészségedre... Nein!”

Egyébként most inkább az célja, hogy az angolnyelv-tudását fejlessze.

„Remélem, egy-két hónapon belül már jól fogok tudni beszélni. Egyébként egy dolgot nem értek. Önök az Osztrák–Magyar Monarchia része voltak, nem? Hogyhogy többen beszélnek angolul, mint németül?” 

– csillogtatta meg ismét sajátos humorát az oszét szakember. A sajtótájékoztató végén aztán végsősoron alátámasztotta a felvetésemet a szigorról:

„Mindenkinek megvan a feladata, nem anarchia vagy demokrácia van a pályán. Demokratikus diktátor vagyok.”

Csercseszov január 27-én a Puskás Akadémia otthonában mutatkozik be tétmeccsen a Fradi edzőjeként.

Lesznek olyan edzések a Fradinál, ami után az öltözőbe kell támogatni a focistákat

Az új orosz erőnléti edző nem ismeri a fáradtság szót, és nem is szívesen hallja.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

10 éves Dzsudzsák Románia elleni szabadrúgásgólja

Két csel után jött az óriási erejű bombagól a vb-selejtezőn

Ha csak egy gólt néznél meg a Nemzetek Ligájából, ezt a belga szabadrúgás-variációt ajánljuk

További cikkeink a témában