Mert a piros lapja után meglökte a játékvezetőt.

Ronaldo bombagólt lőtt a Barcának, majd levetette a mezét, két perccel később pedig műesésért kapott még egy sárgát – vagyis kiállították. Tegyük hozzá, hogy a második sárga eléggé szigorú ítélet volt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a másik oldalon Suárez miért kapott tizenegyest.

Ronaldo az eset után eléggé pipa lett, meglökte a bírót, ami a spanyol szabályok szerint 4-12 meccses eltiltást eredményezhet.

A 12 azért valószínűtlennek tűnik, ha négyet kap, akkor az kábé semmit sem jelent, mert akkor az eltiltás csak a Szuperkupára vonatkozik, ha öt, esetleg annál több lesz a büntetés, akkor az az összes spanyol sorozatot érinti, vagyis akár a bajnokság elejéről is lemaradhat CR.

Jogos, ha eltiltják a portugált?

Ronaldo nagy gólt lőtt, majd kiállították, de a Real nyerte az el Clásicót

A Real Madrid simán behúzta a szezon első klasszikusát, ráadásul Barcelonában.

(Fotó: AFP)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés