A Tottenham kirobbanó formában, a második helyen várta a Wolverhamptont. De ez a Wolves idén egy óriásölő, így a szezon egyik legnagyobb meglepetése született a Wembley-ben.

Nuno Espírito Santo csodát tesz a Wolvesszal, korábban legyőzték a Chelsea-t és ikszeltek a Manchester Cityvel és az Arsenallal. Most meg úgy nyertek a sárga-feketék a Wembley-ben az ellen a Tottenham ellen, amely öt meccset nyert zsinórban, hogy a Spurs vezetett egészen a 72. percig.

Méghozzá egy olyan góllal, ami demoralizáló is lehetett volna. Kane ballal óriási gólt vágott.

A második félidőben aztán szinte csak a farkasok voltak a pályán, a 72. percben Boly fejesével egyenlítettek.

Tíz perc múlva a mexikói Jiménez sumák lövésével meg már vezettek is.

A Tottenham már nem tudott megújulni, mi több, kaptak még egy gólt. Hélder Costának ez volt az első PL-gólja.

Így már két top6-os csapatot is elkapott a Wolverhampton, sőt egyedül a Liverpooltól kapott ki. Egyértelműen a szezon meglepetéscsapata, senki sem játszik szívesen ellenük.

A Tottenham meg ezzel a vereséggel bukhatja a második helyet, és nagyon távol kerülhet az elsőtől, amennyiben a City és a Liverpool is nyer.

Tottenham–Wolverhampton 1–3

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.