Annyira szereti a csapatát, és annyira akart egy használt mezt, hogy úszónadrágban bumlizott végig Stoke-ból Southamptonba.

Tyrone Sidley úgy nagyjából 300 kilométeren át, mintegy 3 és fél órán keresztül szórakoztatta az utastársakat ízlésesen kidolgozott testével és szép formásra növesztett kancsöcseivel, mindezt azért, mert rajong a Stoke Cityért. És ez csak oda, még haza is kellett mennie, szóval szór kettő.

A Premier League utolsó fordulójában Southamptonban, tehát a szigetország egyik legdélebbi pontján (Stoke-on-Trent az ország belsejében, középen fekszik.) játszott kedvenc csapata, Tyrone pedig a tét nélküli bajnokit izgalmasabbá akarta tenni, így Twitteren megkérdezte a csapat rutinos csatárát, a pálcikaember Peter Crouchot, hogy ha fecskében utazik el a meccsre, övé lehet-e a meze.

Crouch pedig humorban nem ismer tréfát, válaszolt is, hogy amennyiben tényleg nem fog semmi mást viselni a fecskén kívül, már kapja is a mezt. Hősünk arra nem számított, hogy a Stoke másik veteránja, Charlie Adam húz egy nagyobbat és Crouchra licitál: ha Sidley a fürdőgatyán felül még búvárszemüvegben, pipával és békatalpon is érkezik, akkor az ő mezét is megkapja.

Több sem kellett a jóvágású Tyrone-nak, becsületesen letolta a 300 km-t az ígért szettben, és ezt bizonyította is. Sőt láthatóan nemhogy nem zavarta, hanem lubickolt ebben a szerepben.

Tyrone Sidley on Twitter

On the way @petercrouch and @Charlie26Adam

Naná, hogy megkapta a mezt Crouchtól, azok után, hogy a meccset az ő fejesgóljával nyerték meg. És persze Adam is odaadta neki mezét. Tökéletes.

Stoke City FC on Twitter

? Speedo! Speedo! Speedo! @petercrouch gives his match winning shirt to @stokemadsidders, brilliant! #SCFC ?⚪️ https://t.co/VA6HD6OGzr

A csatár szerint Tyrone egy legenda.

Peter Crouch on Twitter

Great way to end the season with a win and celebrating with the legend that is @stokemadsidders

Ez nem is kérdés, mi is csak ennyit tudunk hozzáfűzni:

Reméljük, hazafelé már valamelyik mezben utazott.

(via 444)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés