Walesben gyenge játékkal is győzött a Vidi, otthon már egy kicsit nézhetőbb focit szeretnénk tőle, és egy sima, többgólos sikert. Ez a TNS az NB II-ben is szenvedne, a magyar bajnoknak illik szétkapnia.

Bár az NB I-en szocializálódtunk, mégis pokolian szenvedtünk az odavágón, a walesi csapat gyenge képességű, de lelkes, a Videoton viszont nem tudjuk, miért volt ennyire hulladék. De legalább nyert, a csúcsformát még nem várhatjuk el tőlük, de az olcsó kifogásokat sem. "Ez a csapat nem ugyanaz, mint amelyik simán nyerte a bajnokságot, egyelőre nem várható el több." Hangzott el Honvéd elleni vereség után (előtte ugye vereség a Szuperkupán, és szenvedés a TNS ellen), az edző szerint még bőven kell erősítés.

Nos, nyilván kell, de hogy más lenne a csapat, az nettó baromság: igen, elment Nikolics, mert nem fizették meg, rajta kívül két kezdő távozott még: Sándor és Stopira. Nem mondhatjuk, hogy kiherélték a csapatot, egy balbekk azért pótolható, Sándor helyett meg leigazolták Pátkait, aki jobb nála. Fejes és Ivanovszki valóban jóval gyengébb, mint Niko és Stopira, de a pótlásukat már a télen elkezdték, pontosan tudták, hogy el fognak menni. Maréval és Ivanovszki jött, sőt, egy holland is, Carrillónak meg ezért kellett mennie, Burcsa is megmondta, meg ezért veszett össze mindenki mindenkivel.

Nem a játékosállománnyal van a baj, hanem hogy káosz van (volt?) a klubnál, de ez senki sem érdekel, minket az érdekel, hogy ezt a gyengécske walesi csapatot agyba-főbe kéne verni. Az első meccsen nem lehetett ott a délszláv különítmény, mert nem érkezett meg a vízum (sírva nevetünk), de már ez sem lehet kifogás, mindenki játszhat. Illetve nem mindenki, mert Feczesin és Maréval sérült, de most már lesz csatár legalább. Mondjuk ő nem jó, de van.

Minimum kétgólos győzelmet várunk, sok pénzt tennénk fel erre.

BL-selejtező
Videoton–The New Saints
20:30 (M4)

A tippünk:

Ha te is hiszel a Vidi sima győzelmében, és ebben a kombóban, több mint négyszeres pénzt zsebelhetsz be vele. Na, fogadsz?

(Fotó: vidi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés