A BepiColombo űrszonda ismét közel került a Merkúrhoz, már harmadjára, és ha már ott járt, akkor képeket is küldött nekünk.

A japán–európai űrszonda másfél éve jelentkezett először felvételekkel a Naprendszer legbelső és legkisebb bolygójáról, azonban

ezúttal sikerült a bolygó felszínét mindössze 236 kilométerre megközelíteni – ez nagyjából megfelel a Budapest–Debrecen távolságnak.

A műhold kalandozása a terv szerint haladt, közben többtucatnyi fotót készített, az adatok pedig az előzetes várakozásnak megfelelően eljutottak hozzánk. Három jobban sikerült képet pedig nyilvánosságra is hoztak:

Itt pedig az előzmények:

A Merkúr-űrszonda olyan képet lőtt az Esthajnalcsillagról, hogy Ridley Scott bevágja az Alienbe

A BepiColombo megállíthatatlanul halad a Merkúr felé, közben pedig szuper felvételeket is készít, többek között ilyet.

Nagyon menő videót dobott össze az Európai Űrügynökség a Merkúrra induló űrszondáról

A BepiColombo még októberben indult el a Naphoz legközelebbi bolygó felé, de az előkészületekről és indításról készült time-lapse felvételeket csak most tette közzé az Európai Űrügynökség.

(Forrás: IFL Science; a borítóképen egy fantáziarajz látható a Merkúrról – Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.