Nem mostanában fogjuk újra látni.

Az elmúlt napokban világszerte, köztük Magyarországról is, szabad szemmel is láthatóvá vált egy 160 ezer évente megfigyelhető üstökös, a C/2024 G3 (Atlas). A NASA asztronautája, Don Pettit már múlt hét szombaton megörökítette ezt a jégből, kőzetből és porból álló égi objektumot a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről:

A C/2024 G3 (ATLAS) üstököst tavaly áprilisban fedezte fel a NASA kisbolygó-becsapódásokra figyelmeztető rendszere. Akkoriban az objektum még több mint 600 millió kilométerre járt a Földtől, és a szakértők nem tartották valószínűnek, hogy túléli a Naphoz való közeli áthaladását, végül azonban a két égitest közötti, körülbelül 13 millió kilométeres távolság elegendőnek bizonyult.

(Forrás: BBC, fotó: Don Pettit)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.