A Debrecenben kiállított mozdonyt 1885-ben gyártották, és egészen 1979-ig szolgált.

Az 1880-as évek végére új tehervonati mozdonyokra volt szüksége a Magyar Államvasutaknak. Ennek nyomán indult el a 326-os sorozat gyártása, amely 1882 és 1898 között 497 példányban készült, és a leghosszabb ideig szolgáló magyar gőzmozdonytípussá vált. Bár eredetileg tehervonatok vontatására szánták, nagy emelkedésű hegyi pályákon személyszállító vonatok továbbítására is használták.

Az 1900-as évek elejétől kezdve a nagyobb állomásokon szinte kizárólag 326-os sorozatú mozdonyok végezték a tolatási munkákat.

Ilyen volt...

Debrecen vasútállomásának ikonikus látványossága, a 140 éves, 326.136-os pályaszámú gőzmozdony 1979-ben került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe, majd ugyanebben az évben a műtárgyat szobormozdonyként állították ki.

...ilyen lett

Utoljára 2011-ben végeztek rajta állagmegóvó munkálatokat, ezért ráfért már a korróziómentesítés és a szakszerű újrafestés. Egy új tájékoztató tábla is készült, amely a szobormozdony múltját és műszaki adatait ismerteti.

(Forrás: MTI, fotó: Szikora Zsombor/MMKM)

Ez is érdekelhet:

Százéves a legendás magyar gőzmozdony, a Bivaly

Akit a mozdony füstje megcsapott… az valószínűleg egy ilyen gőzösbe szeretett bele.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés