Minden szem elől azért nem tud elbújtatni.

A Wuhan Egyetem diákjai kifejlesztettek egy InvisDefense elnevezésű kabátot, ami képes elrejteni viselőjét a mesterséges intelligencia által felügyelt biztonsági kamerák elől, mégpedig úgy, hogy nappal egy mintázat segítségével tünteti el gazdáját, míg éjszaka szokatlan hőjelzéseket kibocsátva zavarja meg az infravörös kamerákat. Az ember által felügyelt biztonsági kamerák ellen viszont nem véd, ugyanis az emberi szem számára látható:

Veszélyt azért is hordoz magában a kabát, mert manapság sok megfigyelőeszköz képes érzékelni az emberi testet, például a gyalogosokat és akadályokat felismerő intelligens félönvezető autókat összezavarhatná a kabát viselője, ahogy az utakon elhelyezett gyalogosfelismerő funkcióval rendelkező kamerákat is.

Az ára, vagyis az előállítási költsége egészen kedvező, a ruhadarab mintáját generáló algoritmust megalkotó Vej Huj úgy becsülte, hogy

a láthatatlanná tévő kabát kevesebb mint 500 jüanból, azaz mintegy 28 ezer forintból kijön.

(Forrás, fotó: Independent, South Chine Morning Post, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Valaki a teljes világegyetemet megépítette a Minecraftban

A játékban, ahol szinte bármit meg lehet építeni, megalkották a világmindenséget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve