A mesterséges fotoszintézis vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket a Nature Catalysis című rangos tudományos folyóiratban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, Janáky Csaba és munkatársai.

A cikk szerint számos kémiai anyag költséghatékonyabban állítható elő elektrokémiai úton, különösen, ha napenergia felhasználásával, és ipari szempontból kevésbé hasznos, nagy mennyiségben keletkező melléktermék átalakításával történik. Janáky Csaba kifejtette,

a napenergia kémiai energiává való átalakításának három nagy csoportja létezik. A skála egyik szélén áll a természetes fotoszintézis, a másikon pedig az, amikor napelemmel termelnek áramot, amivel különböző elektrokémiai folyamatokat hajtanak végre.

A kettő között félúton vannak a fotoelektrokémiai módszerek, ezekben is félvezetőt alkalmaznak, mint a napelemeknél, de nem áramot termelnek vele, hanem azt érik el, hogy intenzív megvilágítás hatására a fotoszintézishez hasonló kémiai reakciók játszódjanak le a felületén.

Dr. Janáky Csaba. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A szegedi szakemberek – köztük a cikk első szerzője, Balog Ádám – két és fél éves úttörő kutatásukban két nagy értékű elektrokémiai folyamatot párosítottak egymással.

Egy saját fejlesztésű elektrokémiai cellában a Nap fényerősségét tízszeresen meghaladó megvilágítással fotoelektrokémiai úton alakították át hasznos nyersanyagokká a biodízelgyártás melléktermékét, a glicerint, valamint ugyanabban a cellában szén-monoxiddá redukálták a szén-dioxidot.

A kutatók az elektrokémiai cella kialakítása során arra törekedtek, hogy az anódon és a katódon végbemenő két reakciót térben elkülönítsék egymástól, valamint az átalakítani kívánt glicerin oldatát folyamatosan áramoltatva táplálják be a cellába. Így nem utólag kell szétválasztani a két elektródon képződő termékeket, hanem ezek akár egyből fel is használhatók.

Dr. Balog Ádám. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A glicerinoxidáció különféle termékeket, például hangyasavat, tejsavat, glicerin-aldehidet, dihidroxi-acetont eredményezhet, és ezek közül mindegyiknek megvan a maga piaca. Az ipari alkalmazhatóság érdekében a kutatás arra is kiterjedt, hogy a folyamat végén ne tíz komponensből álló keveréket kapjanak, hanem minél szelektívebben tudják létrehozni a termékek valamelyikét. Az SZTE kutatói azt is megmutatták, hogy a glicerin oxidációjának termékeloszlása azonos áramsűrűség mellett a fotoelektrokémiai forgatókönyvben egészen más, mint a hagyományos elektrokémiai folyamatban; előbbiben ugyanis nagyobb termékszelektivitás érhető el.

A szakemberek a jövőben arra törekszenek, hogy megsokszorozzák a megvilágítás erősségét. Jelenleg folyik a beszerzése egy nagyobb teljesítményű napfényszimulátornak, amivel már 50 Napnak megfelelő intenzitást is el tudnak érni.

Ez további kihívásokkal jár együtt, hiszen a cella erős melegedésével kell majd számolni, és a hőmérséklet a fotoelektród stabilitását, de mint ahogy az eddigi eredmények mutatják, magát a szelektivitást is befolyásolja.

Ezek is érdekelhetnek:

Napi tízezer liter ivóvizet adnak a sivatagban ezek a ködfogók

Ötszáz családot lát el tiszta vízzel egy pofonegyszerű megoldás, aminek a működtetéséhez még csak energia sem kell.

Magyar űrkutató mesél a James Webb űrtávcsőről a Neumann Társaság legújabb eseményén

Milyen kapcsolat van az űrkutatás és az információtechnológia között? Hogyan kötődnek mindehhez a diákműholdak? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az online esemény.

(Forrás: Szegedi Tudományegyetem)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés