Amit biztosan tudunk: a Curiosity marsjáró alig két hete egy új technikával kezdett el fúrni a vörös bolygón, most pedig az amerikai űrügynökség hirtelen összehívott egy rendezvényt, amin valamilyen bejelentésre készülnek a Marssal kapcsolatban. Izgi.

Annál is izgibb, mert az Inverse a bejelentésen résztvevők névsora alapján arra következtet, hogy a NASA az élet nyomaira bukkanhatott, hiszen a megívottak között ott van Jen Eigenbrode is, akinek a szakterülete a biogeokémia. Ez a tudományág pedig a bioszféra és az élő szervezetekből eredő anyagok kutatásával foglalkozik.

Egy ilyen felfedezés nem is lenne annyira váratlan, figyelembe véve a Curiosity eddigi karrierjét, aminek során többek között víz nyomaira bukkant a bolygón, majd kőzetek elemzéséből kiderítette, hogy a Marson valamikor oxigén is volt.

Ettől függetlenül sokkal valószínűbb, hogy a NASA valami olyasmit talált, ami ugyan a Mars kutatása szempontjából nagyon jelentős felfedezés, a mi hétköznapjainkat viszont nem fogja különösebben felforgatni. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mit talált a Curiosity, akkor este nyolctól a NASA honlapján élőben követheted a nagy bejelentést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.