A tengeralattjáró kokaint szállított, a fejkamerás felvétel pedig igencsak látványos.

Az Egyesült Államok parti őrsége a Csendes-óceán keleti részén lecsapott egy kokaint szállító tengeralattjáróra. Az erről készült alig egyperces fejkamerás felvétel pedig nemcsak baromi látványos, de egyben remek betekintést is nyújt abba, mennyire veszélyes ez a művelet – az eset még 2019-ben történt:

A parti őrségnek egyébként egy több mint 200 millió dollár értékben sikerült mintegy 7,6 tonnányi kokaint lefoglalnia a rajtaütés során.

Az esetről akkor Stephen Brickey parancsnokhelyettes úgy nyilatkozott:

„Ez olyan, mint a fehér bálna: elég ritka. Ha nekünk sikerül egyet elkapnunk, az jelentős eseménynek számít.”

Ez azért van, mert a csempészek menekülés közben gyakran szándékosan elsüllyesztik hajóikat, hogy a feltételezett bűncselekmény bizonyítékait eltűntessék. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a bűnüldöző szerveknek gyakran csak egy-két percük van arra, hogy felmérjék, hogy a hajó, amelyre felszálltak, az óceán feneke felé tart-e.

(Forrás: Npr.org)

Ez is érdekelhet:

350 forintos megoldás az ellenszere a milliárdokból kifejlesztett lézerfegyvereknek

Egy közönséges anyag lehet az amerikai hadvezetés legnagyobb bosszúsága.

Biztosan látni akarod, hogy néz ki a vadászpilóta arca, miközben 9G-s erő éri?

Az őrülten ziháló vadászpilóta arca minden irányba mozog, miközben grimaszol és minden harmadik másodpercben emlékeztetik, hogy lélegezzen.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés