Luis Elizondo korábban ezen a területen dolgozott.

Luis Elizondo korábban a Pentagon Advanced Aerospace Threat Identification programját vezette, ami lényegében azonosítatlan repülő tárgyakkal foglalkozott. A Pentagon a programot időközben leállította, a nagy bejelentések pedig elmaradtak.

A program korábbi vezetője szerint idén júniusban a kormány mégis nyilvánosságra hozhatja azokat az eredményeket, amiket elértek.

Érdemes megjegyezni, hogy Elizondo korábban már tett hasonló ígéreteket, de az Egyesült Államok ennek ellenére nem állt elő semmilyen komolyabb ufó-jelentéssel. Elizondo szerint a júniusi bejelentés hatalmas durranás lesz, amiből kiderül, hogy az amerikai hadsereg pontosan mit tud a megmagyarázhatatlan égi jelenségekről.

Elizondo utoljára tavaly júliusban ígért eredményeket, akkor ködösen úgy fogalmazott, hogy a hatóságoknak már nem kell csöndben maradniuk, de végül azokból a bejelentésekből sem lett semmi.

Akárhogy is, valamilyen jelentés biztosan nyilvánosságra fog kerülni, mivel a korábbi elnök Donald Trump arra utasította az illetékes szerveket, hogy hozzanak nyilvánosságra minden azonosítatlan repülő jelenséggel kapcsolatos kormányzati dokumentumot.

Futurism; kiemelt kép: Illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.