A kínai gyártó hajlítható telefonjáról már korábban is kiszivárgott egy videó, most viszont hivatalosan is fellebbentették a fátylat a mobilról, ami egyszerre telefon és táblagép.

A fellebbentő maga a cég elnöke, Lin Bin volt, aki a Weibón osztott meg egy videót a készülék prototípusáról. Mivel csak egy fejlesztői változatról van szó, így a telefonról még nem sokat lehet tudni, de az már így is látszik, hogy jóval kiforrottabb, mint például a Royole Flexpai.

Érdekes, hogy a Xiaomi nem követte a Samsung és a Huawei megoldását, így a telefonba nem két kijelző került, hanem csak egy, ami viszont három részre hajtható. Kinyitva egy tisztességes méretű tabletet kapunk, összecsukva pedig egy olyan telefont, amit leginkább valamilyen sci-fiben tudnánk elképzelni, annyira futurisztikus.

A Xiaomi amúgy elég jól állhat a telefon fejlesztésével, ugyanis a hardver mellett már a felhasználói felületet is hozzáigazították az új telóhoz. Ha nem akarnak lemaradni, akkor jobb is, ha igyekeznek, mert a hírek szerint a Samsung már februárban bemutatja a saját hajlítható telefonjának a kereskedelmi forgalomba szánt változatát, és vélhetően a Huawei telefonjára sem kell már sokat várni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés