A 19. század végéről nézve 2000 egy mágikus szám volt: maga a jövő, amikor minden egészen másképp lesz az ember körül, mint bő száz évvel korábban. Akkori művészek képeslapokon, cigis- és csokisdobozokon mutatták meg, milyen csodás jövő vár az emberiségre. 2024-ből nézve igazán bájos képek következnek.

Légitaxik a légitaxi-állomáson. Az nem derül ki, felhajtott szárnnyal állva hogy maradnak a levegőben
A borbélyrobot nem veszi el a borbély munkáját: ő kezeli a szerkezetet
Mit lehet tenni, hogy egy városban ne essen az eső? Egyszerű: be kell fedni az egészet!
A kétéltű járművek egy különleges fajtája a hajóvasút
A headset bejött, a könyvdarálással továbbítható tudomány (egyelőre) nem
A létrásnál jóval hatékonyabb a szárnyas tűzoltó
Robotvezérlő bejárónő
A földművesnek is már csak irányítania kell a gépeket, bár egész nap kisszéken ülni sem lehet egy álom
Ha jól értjük, itt utcai ruhás búvárok vadásznak a víz alól sirályokra
Igazán bájos elképzelés, hogy amikor már a bűnözők és a rendőrök is repülni fognak, a pisztoly ugyanolyan lesz, mint évszázadok óta
Egy praktikus harci hőlégballon
Családi szórakozás: víz alatti krikett
Háztömbszállító tehervonat a költözési problémák megoldására. Gőzmozdonyokkal
Bálnabusz. Felhívnánk a figyelmet a kabinon lévő kezelőszemélyzetre
A ruhák századfordulósak, de már mindenki hőlégbalonnal jár
A vízen járás is egyszerű, ha léggömb gátolja az elsüllyedést
Mozgójárda. Ha nem is pont így, de megvalósult
A 2000-es évek sportja: az angolnafutam
Videotelefon. Ez is valóság, és még táskarádió méretű szerkezet sem kell hozzá
Ez a gőzhajóra és gramofonra egyaránt kicsit emlékeztető szerkezet az időjárásvezérlő gép

Ez is érdekelhet:

Srácok a rendőr Volga hátsó ülésén – Bűnügyi fotók a hetvenes évek Budapestjéről

Képek a fővárosi rendőrség bűnügyi helyszínelőitől, 1971–72-ből.

Sztárok és civil dolgozók a 80-as évek szocializmusából

A válogatás segítségével azok is megérezhetnek valamit a korszak kissé pállott levegőjéből, akik még nem is éltek akkor.

Autófényező és topless bár, huncut Lenin és a Korgó-Morgó – Remek képek a 70-es, 80-as évekből

Több mint ötezer fotóval bővült a Fortepan képgyűjteménye. A két kedvenc évtizedünkből válogattunk hangulatos, érdekes, megmagyarázhatatlan és bájos fotókat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés