Az Asus Zenbook sorozatát eddig is a stílusos, ultravékony prémium laptopjairól ismertük, és a márka legutóbb a 16 colos kategóriában mutatta meg, hogy a gyönyörű, kerámiabevonatos gépházban csúcsmodellhez illő hardver dolgozik.

Az Asus rendkívül széles kínálatában a belépőszintű laptopoktól a játékosoknak tervezett erőműveken át a stílusos csúcsmodellekig minden igényre találsz megoldást, és az utóbbi kategóriába érkezik a Zenbook-sorozat újdonsága, ami ezúttal 16 colos méretben mutatja meg, hogy az ultravékony és szuperkönnyű felépítés ellenére is lehet csúcsmodellhez illő hardverje, amivel a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket is képes kihasználni.

Ceraluminium külső

Nem nehéz első pillantásra beleszeretni a Zenbook S 16 OLED stílusába, hiszen a letisztult vonalú, karcsú gépházat az Asus új Ceraluminium bevonatával látták el, ami egészen különleges megjelenést kölcsönöz neki, ráadásul tapintásra is érdekes. Az alumínium gépház fedőlapjára ugyanis a repülőgépiparból és a luxusórák világából ismert eljárással egy hajszálvékony kerámiabevonat került, ettől pedig még strapabíróbb és időtállóbb lesz a gép borítása.

Természetet idéző színei közül a Zumaia szürke és a Scandinavian fehér is telitalálat, előbbit az azonos nevű spanyol tengerparti kisváros különleges sziklaképződményei, utóbbit a hosszú skandináv tél varázslatos hófehérje ihlette. Elegáns megjelenéséhez az ultravékony kialakítása is hozzájárul, az 1,1 centiméteres vastagsága nem csak a 16 colos laptopok közt számít kiemelkedőnek, mindössze 1,5 kilogrammos tömege pedig igazán hordozhatóvá teszi.

Ami a gépházban van

Ami a teljesítményét illeti, az új Zenbook S 16-tal egyáltalán nem kell kompromisszumot kötnöd az ultravékony kialakítás miatt. A csúcsteljesítményt a 12 magos, akár 5,1 GHz-es órajelű AMD Ryzen AI 9 HX 370 processzor biztosítja a hozzá tartozó 32 GB LPDDR5x RAM memóriával, ami nemcsak a multitasking feladatokkal, energiaigényes játékokkal és intenzív multimédiás használattal birkózik meg, hanem dedikált chipjével a mesterséges intelligencia munkáját is felgyorsítja.

Nagy mérete ellenére nincs külön numerikus része, amivel még elegánsabb lehetett a kényelmes gépelést biztosító billentyűzete, a kezelését pedig nagyban megkönnyíti az elődjénél 40 százalékkal nagyobb felületű érintőpadja, ami 15 × 10 centiméteres méretével valóban hatalmas. Okos megoldás, hogy a touchpad szélső részén simítva tudjuk állítani a hangszórók hangerejét és a kijelző fényerejét, vagy gyorsan ugorhatunk egy videóban.

Gyönyörű képernyő

Ha már a képernyőről esett szó, a Zenbook S 16 OLED-ben a kijelző is szemet gyönyörködtető, főleg ekkora méretben. Az OLED kijelzők eddig ismert előnyein, a nagyobb kontraszton és szélesebb színtartományon kívül az Asus által kifejlesztett Lumina OLED képernyő nagyobb színhűséget ad, hatékonyabb az energiafelhasználása, és beégés elleni védelemmel is ellátták, ha utóbbi mégis előfordulna, a garancia ideje alatt ingyenesen cserélik a kijelzőt.

Fantasztikus élmény a 16 colos képernyővel használni a gépet, a 16:10 képarányú kijelző 2880 × 1800 pixel (3K) felbontásával gyönyörű, borotvaéles képet ad, élethű színekkel és telt kontrasztokkal. A tökéletes multimédiás élményhez a hat hangszórós, a Harman Kardon által minősített audiorendszer is hozzájárul, Dolby Atmos támogatással, az Asus okos erősítőjével és a mesterséges intelligencia által felturbózott kétirányú zajcsökkentéssel.

Csendes és hatékony

Mivel a kijelző a gép felületének 90 százalékát elfoglalja, a vékony kávákkal a Zenbook S 16-ot nem érezni nagyobbnak egy 15 colos laptopnál. Karcsúsága miatt pedig nem kell lemondani a megszokott csatlakozókról, mint az USB 4 Type-C és USB 3.2 Gen 2 Type-A portok, a teljes méretű HDMI-port, az SD-kártyaolvasó és az audiocsatlakozó. Nincs tehát akadálya akár több 4K kijelző vagy külső tárhely csatlakoztatásának, tárolásra persze a beépített 2 TB-os SSD is bőven elég lesz.

Szuper a gigabites WiFi 7 is, ami nemcsak gyorsabb, de megbízhatóbb kapcsolatot biztosít a WiFi 6-nál, és a Zenbook S 16 azért is prémiumgép, mert elképesztően csendes és hatékony. Fejlett hűtőrendszere kettős ventilátorral, ultravékony párakamrával és a billentyűzet fölötti látványos hűtőráccsal nagyobb terhelés esetén is optimális, akár 28 wattos fogyasztást tesz lehetővé. 78 wattórás akkumulátorát a mellékelt 65 wattos töltővel villámgyorsan lehet tölteni.

Összegzés

Az új Zenbook S 16 OLED igazi csúcsmodell, ráadásul ezzel a generációval a 16 colos laptopok közé is megérkezett a mesterséges intelligencia, amit többek közt a Windows 11 beépített Copilot asszisztensével vagy az Asus saját AI alkalmazásaival lehet kihasználni. A Zenbook S 16 mindehhez csúcsteljesítményű hardverjével járul hozzá, hogy stílusos formában és hordozható méretben legyen egy olyan géped, aminél jobbat kívánni sem lehetne.

Mennyibe kerül?

Az Asus Zenbook S 16 OLED (UM5606) már rendelhető az Asus webshopjában, a 12 magos AMD Ryzen AI 9 HX 370 processzorral, 32 GB RAM-mal, AMD Radeon 890M grafikával, 2 TB SSD-vel, 3K felbontású, 16 colos Asus Lumina OLED kijelzővel és Windows 11 Home operációs rendszerrel, Zumaia szürke vagy Scandinavian fehér színben 899 990 forintba kerül.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az Asus.

Ez is érdekelhet:

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Az Asustól már rendelhető az első laptop, amit AI-funkciók tesznek még okosabbá.

A gamer laptopok közt igazi prémiumgép az új Asus ROG Zephyrus G16

Ki mondta, hogy egy bivalyerős gamer laptop nem lehet elegáns?

Duplán neked dolgozik az új Asus Zenbook Duo

Bemutatjuk az Asus dupla kijelzős prémium laptopját, az új Zenbook Duót, ami a tablet mellett a desktop gépet is kiválthatja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában