És elképzelhető, hogy erre pisivel koccintott. Megdöbbentő fotók!

Barack Obama éppen Alaszkában turnézik, ami hiába az USA egyik tagállama, amerikai elnököt ritkábban látnak, mint nőt miniszoknyában. Obama sem jó kedvében ment arrafelé, hanem hogy az útjával felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, amit sikerült elég durván szemléltetnie: itt éppen azzal a táblával pózol, ami azt jelöli, hogy meddig ért a jég az Exit gleccsernél, amikor ő született.

Ahogy megszokhattuk, az elnök elég részletesen dokumentálta az útját a közösségi médiában (ő még biztosan nem hallott róla, hogy ne rakj ki nyaralós fotókat az Instára, mert a betörők tudni fogják, hogy mikor mehetnek kirámolni a kecót), ám ezúttal olyat tett, amit eddig még soha: Obama a kezébe ragadott egy szelfibotot, ami ugyebár a XXI. század zombivírusa, és eddig főleg a fiatalok között szedte az áldozatait.

Nem tudjuk, mi lesz a következő, de nem csodálkoznánk rajta, ha az elnöki Twitteren előbb-utóbb feltűnnének a tükörből fotózott félmeztelen szelfik is, esetleg a Fehér Ház a következő sajtóközleményében csupa emojival adna tájékoztatást a szíriai helyzetről.

Obama egyébként nem egyedül ment Alaszkába, itt például éppen Bear "pisiivó" Grylls-szel szelfizik, de abba inkább bele sem akarunk gondolni, vajon mivel koccintottak a közös képre.

És ezzel még nem volt vége a zombielnök ámokfutásának, mert ha már Alaszkában járt, gyorsan át is nevezte az állam legnagyobb hegyét is, a Mount McKinleyt. Mi nagyon drukkoltunk neki, hogy a hegy új neve Széll Kálmán-hegy legyen, de Obama ehelyett egy példaértékű gesztussal inkább visszaadta a hegynek az eredeti, őslakosok által használt nevét, így ha legközelebb Alaszkában jársz, akkor már egy Denali nevű hegyet kell keresned.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
32% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
68% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.