Ausztráliában a képviselőház szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltaná a 16 évnél fiatalabb gyerekeknek a közösségi média használatát, a szenátusra bízva a törvény véglegesítését. A törvényjavaslat szerint súlyos bírságot kockáztatnak majd a platformok, ha nem akadályozzák meg, hogy a gyerekek fiókot tartsanak fenn.

A felszólalások és a szavazás tanúsága szerint a nagyobb pártok támogatták a törvényjavaslatot, amely 50 millió ausztrál dollárig – kb. 12 milliárd forintig – terjedő bírsággal sújtaná a platformokat, ha rendszerszintű mulasztások miatt nem akadályozzák meg, hogy fiatal gyerekek fiókot tartsanak fenn. A jogszabályt 102:13 arányban hagyták jóvá.

Ha a javaslat törvényerőre emelkedik, a platformoknak egy évük lesz arra, hogy kidolgozzák a korhatár-korlátozások bevezetésének módját, mielőtt a büntetéseket végrehajtanák.

Michelle Rowland kommunikációs miniszter elmondta, hogy a szenátus még szerdán megvitatja a törvényjavaslatot. A nagy pártok támogatása szinte garantálja, hogy a jogszabály átmegy a házon, ahol egyik pártnak sincs többsége.

Dan Tehan ellenzéki törvényhozó elmondta a parlamentnek, hogy a kormány beleegyezett a szenátus módosításainak elfogadásába, amelyek megerősítenék a magánélet védelmét. A platformok nem kötelezhetnék a felhasználókat a kormány által kiállított személyazonossági okmányok, például útlevelek vagy jogosítványok bemutatására, és nem követelhetnének digitális azonosítást kormányzati rendszeren keresztül sem.

„Tökéletes lesz? Nem. De ha segít, még ha csak a legkisebb mértékben is, akkor is hatalmas változást hoz az emberek életében” – hangoztatta Tehan.

A keddi és szerdai vita során a kormányhoz és az ellenzékhez sem kötődő törvényhozók bírálták leginkább a jogszabályt. A kritikák között szerepelt, hogy

a jogszabályt kellően alapos vizsgálat nélkül siettették át a parlamenten, adatvédelmi kockázatokat jelent minden korosztály számára, és elvenné a szülők jogkörét, hogy eldönthessék, mi a legjobb a gyermekeik számára.

A bírálók további érve szerint a tilalom elszigetelné a gyermekeket, megfosztaná őket a közösségi média kedvező hatásaitól, a gyermekeket az internet „sötét oldalára” terelné, a közösségi médiához túl fiatal gyerekek nem szívesen jelentenék az őket ért sérelmeket, ráadásul elvenné a platformok ösztönzését arra, hogy biztonságosabbá tegyék az online tereket.

Ezek is érdekelhetnek:

Az emberek háromnegyede anélkül oszt tovább egy hírt, hogy előtte elolvasta volna

Túl sok információ áramlik az éterben, a felhasználók pedig nyomást éreznek magukon, hogy gyorsan, felületesen reagáljanak az aktualitásokra.

Itt az ébresztő azoknak, akik rendszeresen képeket osztanak meg a gyerekeikről az interneten

A Deutsche Telekom nem finomkodik, torokszorító reklámban magyarázza el a szülőknek, hogy ezzel akár tönkre is tehetik a gyermekeik életét.

(Forrás: MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés