Akármennyire is úgy tűnik, nem a marsi vulkán füstölög.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondája* – még 2018. szeptember 21-én – készített egy felvételt a vörös bolygóról, amin egészen úgy tűnik, mintha az Arsia Mons nevű vulkán füstölögne. Valójában azonban nem egy marsi tűzhányó aktivitását sikerült megörökítenie az űrszondának, hanem csak egy 1500 kilométer hosszan elterülő felhőt, az ominózus, 20 kilométer magas vulkán közelében.

Ez a látványosan elnyúló felhő kialakulása a planéta domborzatához köthető, ezt a típusú (orografikus) felhőt ugyanis a vulkáni hegyek által kényszerített feláramlások hozták létre.

*A 2003-ban útnak indított Mars Express eredetileg 2005 decemberéig teljesített volna szolgálatot, de a küldetést (többször) is meghosszabbították, és még a mai napig küldözgeti a fotókat és az adatokat a Földre, mostanra több mint 25 ezerszer kerülte meg a bolygót.

(Forrás: ESA, fotó: ESA/DLR/FU Berlin/J. Cowart, CC BY-SA 3.0 IGO)

Ez is érdekelhet:

Földi életre alkalmasnak tűnő bolygót találtak, ráadásul a szomszédban

A potenciálisan lakható bolygó az eddigi legalkalmasabb jelölt.

Ilyen lesz az égbolt, ha felrobban az égbolt egyik legfényesebb csillagja

A robbanás fénye még a bolygónkról is látható lesz majd, állítólag olyan fényes lesz, mint a telihold nappal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés