Ritkán sikerül megfigyelni ennyire közelről, ahogy darabokra szakad egy égitestet, most viszont sikerült.
Az üstökösök pályája néha veszélyesen közel viszi őket a Naphoz, és ilyenkor a hőség könyörtelenül elbánik velük. A C/2025 K1 (ATLAS) nevű égitest is ezt az utat járta be, miután 2025 májusában felfedezte az ATLAS égboltfelmérő program.
Október 8-án mindössze 50 millió kilométerre haladt el a Naptól, ami kozmikus léptékkel már-már vakmerő közelség. Sokan arra számítottak, hogy ezt nem élheti túl, mégis meglepetésre épségben bukkant elő a túloldalon. A napközelség idején látványosan kifényesedett, ahogy a felmelegedő jégből gáz és por szabadult fel körülötte.A dráma azonban csak ezután kezdődött igazán. November elején az üstökös repedezni kezdett, a brutális hő és a Nap gravitációs húzása együtt pedig végül szó szerint darabokra tépte az égitestet. Szerencsére a hawaii Gemini Obszervatórium teleszkópja pont ebben a kritikus pillanatban készített részletes felvételeket, amiken jól látszik a széteső törmelék.
A jelenség segít jobban megérteni, hogyan viselkednek ezek a laza, jégből és porból álló űrkőzetek extrém környezetben. A C/2025 K1 története így egyszerre látványos és figyelmeztető példa arra, mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz.
(Forrás: LiveScience, fotó: NSF NOIRLab, nyitókép: Getty Images)
Ez is érdekelhet: