Még három év sem telt el azóta, hogy 2014-ben megalakult az Emírségek saját űrügynöksége, de az olajra épült birodalom már a vörös bolygóra építkezne.

Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, Dubaj emírje legalábbis baromira lelkesen prezentálta a Twitterén a 2117-re tervezett marsi várost, amit magyarra fordítva a Bölcsesség városának neveznének el. A sejk annyira biztos a tervben, hogy a kormány berendelt egy komplett 3D-s látványtervet, amit már be is mutattak a nagyközönségnek egy kormányzati csúcstalálkozón.

Igaz, egyelőre az Emírségek űrügynökségének még embert sem sikerült az űrbe küldenie, és az első szondájuk is csak 2021-ben éri majd el a Marsot - ha minden jól megy -, de a sejk nem foglalkozik ilyen csipcsup dolgokkal, és kijelentette, hogy száz év múlva az a város márpedig ott fog állni, ha a fene fenét eszik is.

A tervek szerint a város befogadóképssége 600.000 fő lesz, de egyéb részletekre vonatkozóan egyelőre adós maradt az arab űrhivatal, így azt sem lehet tudni pontosan, hogy hová tervezik a várost, vagy hogy hogyan juttatják el a vörös bolygóra a város felépítéséhez szükséges anyagokat és technológiát.

Ha már itt tartunk, arról sem szól a fáma, mi lesz a nagy habzsidőzsiből, ha a világ az elkövetkező száz évben végre átáll megújuló energiára és az olajon ücsörgés már nem jelent automatikusan elképesztő fényűzést.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés