Az már lerágott csont, hogy az ivás és a vezetés semmilyen formában nem illik össze – ki mondta azonban, hogy nem hűthetünk elektromos rollerünkkel sört, miközben robogunk rajta? Az elektromos hűtőláda-robogó készítőinek bevallása szerint is valami ilyesmi volt a gondolatmenet a tervezés során, a végtermék pedig egy rendkívül hasznos, ám semmiképpen sem olcsó mobil jégszekrény. A jármű végsebessége 17 km/h, amivel nem igazán javallott felhajtani a kalandos történetű M7-esre, ám arra tökéletesen megfelel, hogy leevickéljünk vele a házibuliba vagy ledöcögjünk a sörökkel a Balaton partjára valahonnan a közelből. Az akksi hatótávolsága nagyjából húsz kilométer, maximum terhelhetősége pedig 140 kiló, ám természetesen a megfelelő fogyasztás érdekében érdemes ennél jóval kisebb súllyal megpakolni a szegény kis jószágot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés