Ezt azért nem mernénk kijelenteni, de az biztos, hogy a Hypergiant Industries találmánya igencsak ígéretes próbálkozás.

A mindössze 1,8 köbméteres doboz ugyanis egy bioreaktor, amit algával töltöttek meg, és a cég szerint annyi szén-dioxidot tud kivonni a levegőből, mint négyszáz fa. Hogy a meglehetősen igénytelen és olcsón előállítható alga alkalmas lehet a szén-dioxid megkötésére, eddig is tudtuk, hiszen hasonló bioreaktort már a Nemzetközi Űrállomáson is teszteltek, ugyanakkor tény, hogy a klímaváltozás hatásainak csökkentésére elképzelhetetlenül sok bioreaktorra lenne szükség.

Összehasonlításképpen: az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete szerint ahhoz is egymilliárd hektárnyi területet kéne erdősíteni, hogy 2050-re a párizsi klímaegyezményben kitűzött 1,5 Celsius-fok alatt tartsuk a felmelegedést. Bár a fák száma hektáronként az ültetés sűrűségétől függően jelentősen eltérhet, de ha nagyvonalúan csak ezer fával számolunk, az akkor is ezermilliárd fát jelent, vagyis 2,5 milliárd bioreaktort.

Emellett nem elhanyagolható tényező a bioreaktor ára sem. Bár erről a Hypergiant Industries nem közölt adatot, de szinte biztosra vehető, hogy drágább, mint négyszáz fa elültetése. Igaz, a bioreaktor elvileg nem csak viszi a pénzt, hiszen az alga időről-időre leszüretelhető, és élelmiszerként felhasználható.

Az viszont biztos, hogy a Hypergiant nem csak a piaci rést látta meg a klímakatasztrófában, ugyanis a szóvivőjük szerint hamarosan nyilvánossá teszik a bioreaktor tervrajzait, amelyek alapján bárki szabadon tovább tervezheti a rendszerüket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve