Ami ugye a Meta lenne.

Mark Zuckerberg múlt héten jelentette be, hogy nevet változtat a Facebook, mármint nem a közösségi oldal, hanem az azt működtető vállalat, amit a jövőben Meta néven lehet majd emlegetni – névváltás okkal történhetett:

Megvan a Facebook új neve, amivel megpróbálja elterelni a figyelmet a körülötte kialakult botrányról

A váltás mögött az állhat, hogy az Fb korábbi termékmenedzsere komoly vádakkal illete a közösségi óriást, amit több tízezer oldalnyi belső dokumentumokkal támaszt alá.

Zuckerberg szerint ugyanakkor azért kellett változtatni, mert a Facebook egyre kevésbé foglalja magában mindazt, amit csinálnak, és szeretné ha egy metaverzumot* működtető vállalatként tekintenek majd rájuk – innen a Meta elnevezés.

* Az úgynevezett metaverzumban Zuckerberg szerint találkozik a fizikai és a digitális világ és "magával ragadó virtuális online élményt" nyújt majd a felhasználóknak. A terveik szerint a Facebook által gyártott úgynevezett VR-szemüvegekkel a felhasználók interakcióba léphetnek egymással akár egy játékban, akár a munkahelyükön.

Az új név hallatán azonban hangosan felröhöghettek a héberül beszélők, ugyanis ezen a nyelven a meta halottat, halált jelent, 

a névváltozás óta pedig szépen elszaporodtak a Twitteren a #FacebookDead, azaz a Facebook halott hashtagek első sorban a témával kapcsolatos posztok alatt.

Eközben...

Gyanúsan viselkedik a Facebook az iPhone-okon, törölnöd kéne a kiberbiztonsági szakértők szerint

És a WhatsApp-pal és az Instagrammal is ezt kéne tenned szerintük.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: BBC, HVG, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában