A Google okostelefonjai egy éve már hivatalosan is elérhetők nálunk, ezért a Pixel mobilok új generációja a bemutatójával együtt érkezett a magyarországi boltokba. Az elsők között próbáltuk ki, hogy mit tud a mesterséges intelligenciával tovább okosított Pixel 10 Pro XL, ami ezzel még inkább az Apple és a Samsung konkurensévé lépett elő.
A korábbi években csak nemhivatalosan lehetett beszerezni nálunk a Google eszközeit, de a Pixel okostelefonok és hordható eszközök egy éve hozzánk is megérkeztek. A készülékek több magyarországi forgalmazó kínálatában is elérhetők, ezért az idén megjelent Pixel 10-sorozat tagjai a bemutatót követően máris megvásárolhatók. Mi pedig az elsők között tettük próbára a kínálat csúcsmodelljét, a Pixel 10 Pro XL-t, amit a jól sikerült elődjéhez képest is tovább tökéletesítettek, hogy mindenben az iPhone 16 Pro Maxhoz és a Samsung Galaxy S25 Ultrához legyen mérhető.
A Google Pixel 10 sorozata három tagból áll, ugyanis a hajtogatható Pixel 10 Pro Fold ezúttal sem érhető el a régióban. A 6,3 colos Pixel 10 és Pixel 10 Pro mellett ezért a tesztünkben szereplő Pixel 10 Pro XL jelenti a csúcsot, 6,8 colos kijelzővel és nagyobb akkumulátorral, de ezeket leszámítva mindenben megegyezik a kisebb Pro változattal. Más gyártókkal szemben tehát itt nem kell kompromisszumot kötnünk csak azért, mert a kisebb, jobban kézre álló és zsebbe illő változatot választjuk. Persze, ha szereted a nagyobb kijelzőt, akkor csak az XL jöhet szóba.
A dizájn tökéletesítése
Első pillantásra elég nehéz megkülönböztetni a Pixel 10 Pro XL-t az elődjétől. De ez egyáltalán nem baj, hiszen már az előző széria dizájnját is nagyon eltalálták, nem lett volna értelme változtatni rajta csak azért, hogy újnak mondják. Polírozott alumíniumkeretével és selymes tapintású mattüveg hátlapjával a Google telefonját igazi prémiumterméknek érezni, amit öröm kézben tartani. A telefont négyféle színben kínálják, és a holdkőszürke, jádezöld, porcelán és obszidián közül az utóbbit látod a képeken, ez a legelegánsabb a választékban.
Méretei szinte semmit sem változtak, ezért a 163×77 milliméteres Pixel 10 Pro XL körülbelül akkora, mint az Apple és a Samsung hasonló termékei. 8,5 milliméteres vastagsága is szinte teljesen megegyezik velük, ezért azokról váltva nem lesz nagy meglepetés a Google telefonjának a mérete. A modellváltással ugyanakkor egy kicsivel nehezebb lett a telefon, 221-ről 232 grammra nőtt a tömege, ami nem kevés. Csak a részleteket vizsgálva derülhet ki, hogy alul szimmetrikus lett a hangszóró kivágása, a SIM kártya tálcája pedig fentre került.
Szerintünk még mindig nagyon jó megoldás a kamerák elrendezése, hiszen ha már szigetként kell kiemelkedniük a hátlapból, akkor legyen szimmetrikus ez a sziget, mert így az asztalra letéve nem billeg a telefon, amit nem minden konkurenséről mondhatunk el. A tokot és a töltőt külön kell beszerezni hozzá, a minimalista stílusú, teljesen műanyagmentes, újrahasznosított papírból készült dobozában ugyanis csak kábelt találunk.
Nem változott a 6,8 colos kijelző, továbbra is 1344×2992 pixel felbontású az OLED képernyő, amely a Gorilla Glass Victus 2 üveg védelmét kapta. A fényereje egy kicsivel még nagyobb lett az elődéhez képest, 3300 nitre nőtt, egyébként sosem volt gond a kijelző láthatóságával, a színhőmérsékletét pedig adaptívan a környezethez tudja igazítani. 120 Hz-ig dinamikusan változó képfrissítésével szinte életre kelnek rajta a tartalmak, öröm nézni és görgetni ezt a kijelzőt. A készüléket továbbra is csúcsmodellhez illő IP68 védelemmel látták el.
Ami a gépházban van
A Google ezúttal is a saját fejlesztésű chipjét használja a Pixel telefonokhoz, és a Tensor G5-nél nem is a nyers erőre, sokkal inkább a mesterséges intelligenciával működő feladatok megfelelő ellátására tették a hangsúlyt. A Pixel 10-nél is 12 GB RAM jár az alapmodellhez, a Pro modellekben azonban 16 GB garantálja a gördülékeny működést. Az XL-be pedig nagyobb akku is fért, és ennek méretét egy kicsit tovább növelték, 5060-ról 5200 milliamperórára. Az üzemidő nem lett érezhetően hosszabb tőle, itt azért minden nap szükséged lesz a töltőre.
A töltés sebessége nem változott, kábelen továbbra is 45 wattal mehet, amivel 30 percbe telik a 70 százalékos töltöttség elérése, vezeték nélkül pedig ezúttal is 25 wattal megy a töltés.
Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a Google telefonja már támogatja a Qi2 töltést,
ami nagyobb hatékonyságot és univerzális kompatibilitást jelent. A készülék pedig mágnesesen kapcsolódik az erre alkalmas töltőpadokhoz, amihez foghatót eddig főleg az iPhone-októl láttunk, és a Google ehhez Pixelsnap néven kínál egy sor mágneses kiegészítőt, állványokat, tokokat.
Az elődje alapáron csak 128 GB tárhelyet kapott, ami elég gyorsan betelt, és 128-ról indul a kínálat a kisebb Pixel 10-esek esetén is, de a Pixel 10 Pro XL-ben már legalább 256 GB-tal gazdálkodhatunk, ezen kívül 512 GB-os és 1 TB-os változatot választhatunk. SIM kártyából csak egyet fogad a készülék, a másodikat már eSIM-mel adhatjuk hozzá, és a tárhelyet bővíteni sem lehet, csak a felhővel. Mint az elődjéhez, úgy a Pixel 10-hez is Google One AI Premium egyéves előfizetése jár, 2 TB felhőben lévő tárhellyel és a Gemini Pro összes tudásával.
Fotós képességek
Sokan a fotós képességeiért szeretik a Google telefonjait, és a Pixel 10 Pro XL akkor is elismerésre méltónak számít ezen a téren, ha a kamerarendszere nem változott. 50 megapixeles a főkamera, 48 megapixeles az ultraszéles látószögű, és 48 megapixeles a telefotó kamera is, ami ötszörös optikai zoomra képes. Mivel elég nagy az érzékelője, ezért a tízszeres nagyítást is optikai minőségben tudja, a legérdekesebb azonban a 100-szoros digitális zoom, aminek a szemcsés képét a mesterséges intelligencia javítja fel, egészen bámulatos eredménnyel.
Szerettünk fotózni a Pixel 10 Próval, mert a fényképek élesek, részletgazdagok és valósághűek,
nincsenek túlretusálva, de kiváló alapot jelentenek a szerkesztéshez, amiben minden eddiginél többet vesz részt a mesterséges intelligencia. Már a fotózásban is segít a Kamerasegéd, ami a látottak gyors, pár másodperces elemzésével releváns beállításokat javasol, bár a próbánk szerint ez inkább azoknak lesz segítség, akik egyáltalán nem értenek a fotózáshoz. A Közös fotó funkcióval ezúttal is úgy készíthetünk csoportképet, hogy mi is rajta leszünk azon a képen.
Néhány fotó, amit a Google Pixel 10 Pro XL-lel készítettünk:
Így működik a 100-szoros zoom: az épület homlokzatán lévő mozaikot javította fel egészen bámulatosan.
Új távlatokat nyit a mesterséges intelligencia a képek utólagos szerkesztésében is.
Nem elég, hogy eltűnteti a kép hátteréből az oda nem szánt embereket, dolgokat, de ezt már parancsba is adhatjuk neki, mint ahogyan az AI-nak szoktuk. Még mindig szeretjük a Pixel telefonoknak azt a funkcióját, amikor többféle képkivágást javasol, megnövelve az eredeti fotó méretét, és generatív szerkesztéssel ügyesen kitölti a hátteret. A telefon pedig arra is képes, hogy megmondja, kamerával vagy mesterséges intelligenciával készült egy kép.
Mesterséges intelligencia
Manapság már természetes, hogy a mesterséges intelligencia a telefonok része, és a Google mobilja esetén ez fokozottan igaz, a bekapcsológombot hosszan nyomva hívhatjuk elő a Gemini asszisztensét, ami az idővel együtt egyre okosabb lesz. Megvan a telefonon a bekarikázva keresés, az élő fordítás, a hangból jegyzetkészítés, a nálunk egyelőre nem elérhető Magic Cue funkcióval pedig az AI beköltözik a kedvenc alkalmazásaidba, és proaktívan keres elő neked releváns információkat más applikációkból, hogy időt és energiát spóroljon neked.
A Google saját telefonjának nagy előnye, hogy az Android legújabb verziójának legtisztább változatát használhatod rajta,
és az ígéret szerint hét évig megkapod a legújabbakat. A Pixel 10 Pro XL természetesen már az Android 16-tal jön, a Material 3 Expressive felülete pedig stílusos, letisztult és egyszerűen használható. Az elődjéhez hasonlóan mesterséges intelligenciával alkothatsz háttérképet, majd annak árnyalatához igazíthatod a rendszer színeit, a Pixel 10-nél pedig ezt halványan az Always On Display alatt is meg tudja jeleníteni.
Csúcsmodellhez illő gyorsasággal működik a kijelző alatti ultrahangos ujjlenyomat-olvasó, de nincs rá szükség, ha az arcfelismerést állítod be. A tavalyi Pixel telefonok különlegessége a 10-esen is megvan, a praktikus hőmérő, ami a kameraszigeten lévő szenzort használja, és megmérheted vele a tárgyak hőmérsékletét, de akár a saját testhőmérsékleted is. A telefon ügyesen dolgozik össze a Google más okoseszközeivel, a Pixel Watch 3-mal, amiből hamarosan érkezik az új generáció, és a Pixel Buds Pro 2 fülhallgatóval, aminek idén olcsóbb kiadását mutatta be a Google.
Mennyibe kerül?
Mire ezeket a sorokat olvasod, az új Pixel-sorozat már kapható az Alza webáruházában, valamint a Telekom és a Yettel kínálatában. A Pixel 10 legalább 384 990 forintba kerül, a Pixel 10 Pro ára 474 990 forinttól indul, a nagyobb Pixel 10 Pro XL-ért pedig 559 990 forintot kell fizetni. Ha a kisebb Pro modell 256 GB-os változatát hasonlítjuk hozzá, akkor 43 ezer forint a nagyobb méret felára, ami ezen a szinten nem nagy különbség, ha azonban több tárhelyet szeretnél, már mélyen a zsebedbe kell nyúlni, az XL-ből ugyanis 615 ezer forintba kerül az 512 GB-os, és 725 ezerbe az 1 TB-os változat.
Értékelés
A Google egy éve nagyon erős kínálattal tette be a lábát a magyarországi piacra, és most ezeket a modelleket emelte magasabb szintre. A Pixel 10-sorozat a gyártó eddigi legjobb telefonja lett, ami egyre több téren felveszi a versenyt az Apple és a Samsung csúcsmodelljeivel, és időnként még újat is tud mutatni nekik. Stílusos és minőségi kialakításával, átgondolt és gördülékeny rendszerével, kiváló kamerájával és a mesterséges intelligencia adta okos megoldásaival a Pixel 10 Pro XL az egyik legjobb okostelefon lett, amit ma kaphatsz.
Ez is érdekelhet: